Sport rovat
Két év után ismét lesz szombathelyi résztvevője a Budapest-Bamako ralinak
Németh Imre egy Nissan Patrol terepjáróval, verseny kategóriában indul.
Megvan a második hazai futsal győzelem
A bajnokságban eddig hazai környezetben bukdácsoló Swietelsky-Haladás VSE a DEAC együttesét fogadta és a második félidőben ellenállhatatlannak bizonyult: 6–1-re győztek a zöld-fehérek.
Sanyi a legenda
Egyszer azt mondták Sanyinak, hogy legyen a Falco kabala állata, öltözzön be a mérkőzésekre sólyomnak. Mire Sanyi, az igazsághoz híven csak annyit válaszolt: Legenda vagyok, nem madár. Fodor Sándor írása a Falco-Körmendről.
Omar Krayem marad a Körmend játékosa
Eldőlt, hogy a palesztin-amerikai kisember lesz a csapat irányító-hátvédje - írja közleményében a csapat ügyvezetője.
Divós Katalin visszatér az atlétika pályára
A korábbi kiváló atléta a szövetség szakági referenseként, optimistán várja a 2013-as évet.
Részsikerből nincsen győzelem
Többször is vezetett az Alba ellen a Körmend, de a végelszámolásban a vendégek kerültek ki győztesen.
19 pontos hátrányban a Körmend
Kikapott a vasi kosárlabdacsapat a Magyar Kupa első meccsén. Nagy hátrányt kell leküzdeniük Ferenczéknek a jövő héten, ha tovább akarnak jutni.