Fáznának a postás nénik, ezért télre bezár a szombathelyi 3-as posta

A postás is ember, nem dolgozhat mínuszban.

Olvasóink jelezték, hogy egy papír került ki a szombathelyi 3-as postára, ami azt hirdeti, hogy a hivatal október 15-én bezár ideiglenesen. Ennek okát azonban mindenki csak találgatta. Volt olyan, aki azt hallotta, a sarki - szintén bezárt - élelmiszerbolttal együtt megvették az épületet, a terület pedig egyben kell egy befektetőnek.

Megkerestük hát a Magyar Postát, hogy kiderítsük mi is a helyzet a Laky Demeter utcai Postával. Kiderült, hogy nem nagytőkésnek, hanem a hideghez van köze a postabezárásnak.

A szombathelyi 3-as posta
google

Köszönjük szépen megkeresését. Sajnos, a szombathelyi 3-as postát valóban be kell zárnunk egy időre. Jelenleg, egészen október 15-ig, a megszokott nyitvatartási rend szerint várjuk az ügyfeleket, azonban október közepétől ideiglenesen szüneteltetjük ott a szolgáltatásainkat. Ennek oka, hogy idén nem fűthető a posta épülete, mivel eddig a mellette lévő óvoda épületéből működött a fűtés, de azt korszerűsítik, ezért ez a posta idén a téli időszakban nem lesz fűthető.
A környéken lakó ügyfeleknek azt javasoljuk, hogy a 3-as posta helyett más közelben lévő postákat keressenek fel. Megértésüket köszönjük.

És, hogy hol van a környéken posta, azt is mutatjuk:

Szombathely, Károly Róbert körút 14.
Hétfő–Péntek: 10:00–13:00, 13:30–18:00
Szombat, vasárnap: Zárva

Szombathely, Kossuth Lajos utca 18.
Hétfő–Péntek: 08:00–18:00
Szombat: 08:00–12:00
Vasárnap: Zárva

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy pontosan mikor nyit ki újra a posta és mi lesz a bezárás idején az itt dolgozókkal, ezekre a válaszokat azonban még várjuk.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos