Stílusosan március 8-án tették le az M8 alapkövét Körmenden.
A neve ne tévessze meg, nem autópálya és nem gyorsforgalmi út lesz az M8, viszont a 2x1 sávon így is 110 km/h-s sebességgel közlekedhetünk majd valamikor jó három év múlva. Az új útra már agyon nagy szükség van, örülünk neki, ha elindul valami, de nem tudtuk meg, mikor indul az építkezés és mikor ér véget.
Kampányhoz illő módon képviselőjelölttől az államtitkárig képviselték magukat az alapkőletevőipari (máshol szalagátvágói) szakemberek: Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára, Bebes István, Körmend polgármestere és Mayer András, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese.
Beszédeik után az időkapszulába került egy kormánylap (Magyar Idők), egy kis szóróanyag, névjegy, némi aprópénz, amit aztán lefedtek az emléktáblával.
Persze önt biztosan jobban érdekli az, hogy mekkora lesz, mikor lesz, mennyiből lesz. És tök igaza van.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!