Fokozódik a káosz az LMP-ben, lemondott Szél Bernadett

Eltiltották, de maradt, aztán mégis távozik.

Egy politikai közösség nem bánhat így a sajátjaival és végképp nem méltó ez a viselkedés a zöldekhez, nem akarok egy olyan rendszerben dolgozni, ahol a felelősségvállalást büntetik, a felelősséghárítást jutalmazzák.

Ezzel indokolta a Magyar Hangnak adott interjújában Szél Bernadett, hogy váratlanul, szeptember 15-i hatállyal lemondott az LMP társelnöki posztjáról.

Szélt július 19-én büntette meg a párt Etikai Bizottsága Kitört a paranoia az LMP-ben, Szél Bernadettet eltiltották minden párttisztségtől 2018. July 19. 10:46 , amiért a kampányban egyeztetett más ellenzéki pártokkal, ezzel pedig szembement a kongresszusi határozattal. Három évre tiltották el attól, hogy bármilyen pártbeli tisztségért induljon. Társelnöki mandátumából másfél év volt még hátra, arról nem kellett lemondania, viszont nem jelöltethette magát újra. Szél a döntés után gondolkodási időt kért.

Ha valaki nem érti, mi történik az LMP-ben, ebben a videóban elmagyarázzuk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet