Revansot vett a Körmend a MAFC-on

A vasiak egy közel sem sima meccse, 5 pontos győzelmet arattak.
 
 

Revansot vett a Körmend a MAFC-on

A vasiak egy közel sem sima meccse, 5 pontos győzelmet arattak.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Revansot vett a Körmend a MAFC-on

A vasiak egy közel sem sima meccse, 5 pontos győzelmet arattak.

A héten már a második bajnoki meccsét játszotta az Egis Körmend NB 1/A csoportos férfi kosárlabda csapata. Az ellenfél ezúttal a fővárosi MAFC együttese volt. A Körmendnek volt miért törleszteni, hiszen az ősszel, hazai közönsége előtt győzték le a vasiakat.

A mérkőzés első kosarát Channels szerezte, aztán Johnson válaszolt rá rögvest. A vendégek ezután egy 0-9-es szakaszt produkáltak, majd a fővárosiak visszaverték a vendégek rohamát és 4 pontra zártak vissza. Anderson triplája pedig egy pontra hozta vissza a MAFC-ot. Nem csak a légiós, de Mócsán is betalált a triplavonalról, ám a sípszó előtt még Duinker tudott dobni egyet mezőnyből, így 4 pontos vasi vezetéssel folytatódhatott a mérkőzés.

Labdaszerzésből zsákolt kosárral folytatta a MAFC a szünet után. Ez is jelezte, hogy a házigazdák folyamatosan tapadtak a vendégekre. Misek Levente kosarával aztán egálra (34-34) is hozták a részeredményt. Kovács Ádám pedig már egy pontos vezetéssel örvendeztette meg a fővárosi szurkolókat. A találkozó teljesen nyílttá vált. A félidőre 4 pontos pesti vezetéssel mentek pihenni a csapatok.

Channels találataival folytatódott a találkozó, ami azt eredményezte, hogy ismét a körmendi oldalra került a vezetés. Ám Kovács Ádám ma nagyon elemében volt, a játékos ontotta magából a pontokat. (A meccs végére csak egymaga 21 pontot hozott össze.) A körmendi légiósok azonban megrázták magukat és Petty, Jones, valamit Channels hármasának pontjai újra vasi vezetést hoztak a negyed végére.

Az utolsó tíz percben a MAFC még párszor egálra hozta a találkozót, de fordítani már nem tudtak. Channels büntetői után, az utolsó egy percnek, 9 pontos körmendi előnnyel néztek neki a Körmendiek. Ez pedig már elég volt a vendéggyőzelemhez.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés