Szép nő, gyerek és kutya – garantált kasszasiker, pláne, ha a nő aktuális celeb, a gyerek fürtösen szőke, a kutya meg grimaszolni tud, vagy parancsra pisil. A népszerűségre törekvő közönségfilmek előszeretettel alkalmazzák ezt a sémát. A Papírkutyák bevallottan ilyen tömegeknek szóló kutyakomádia. Nézzük csak... Két eb van benne, először jelen-, aztán már múltidőben, hiszen az egyiket kicsit megröptette a sorompó, a másikat meg némi altató lendített át az örök vadászmezőkre. Ez nem jött be.
Meg vagyunk főzve, kérem!
A gyerek is megvan: tündéri, bár kicsit butácska kislány, aki a két zsák ropogós ezrest egy idegen autó csomagtartójába pakolja a bandáé helyett. Összesen talán két mondat jutott neki a forgatókönyvben – szóval ő sem az igazi... Szép nő viszont van! Macskaszemű, modelltestű guminő, főszerepben – de bár elképesztően tehetséges, Pikali Gerda még viszonylag névtelen. Meg kell állapítanom tehát, hogy a Papírkutyák nem tartozik a szenzációhajhász filmek közé. Aztán rögtön meg is kell cáfolnom magam, hiszen a névsor, mint majd apránként látni fogják, illusztris – és a kezdés?! Hát a kezdés...
A Badár-Szőke párossal kezdeni olyan, mint BMW-t ereszteni a Trabant-futamra. Vagy legyünk filmstílszerűek: a Dáciák közé. A két közismert mókamuki, egy teherautó, néhány ásó, kalapács és makacs tábladarab (
Itt Európa épül
, kérem!), mindez ráadásul az operatőr, Sas Tamás bravúrjának köszönhetően fekete-fehérben, amiből csak a láthatósági mellényük sárgállik ki – kész az alaphangulat, KO, meg vagyunk főzve, kérem. Puhára.A lét elviselhetetlen körülményessége...
A kis színtelenül színes betét többször visszatér egyébként a film folyamán a nézők legnagyobb derültségére. Szinte végig öncélú gegparádénak tűnik, aztán a végére kiderül, hogy dehogy volt az, mert... - ám a vége még messze van. Egyelőre el sem kezdődött a mese. Na de most! Hol volt, hol nem volt – az már mindig csak úgy volt, van és lesz, ahogy a film visszatérő szlogenje mondja:
A dolgok a legritkább esetben alakulnak úgy, ahogy az ember elképzeli...
Persze ebben a filmben is minden másképpen van. Pedig ezek a fiúk aztán nagyon tudnak ám képzelődni! Megtanította rá őket az élet a Kárpátalján. Hogy legalább elképzeljék, ami nincs. Meg hogy lesz ez még jobb is. Szóval ennyi az alapsztori: néhány mókus fogja magát, és átcuccol a nyomorból (meg az ukrán maffia elől) a nagy magyar kánaánba. Aztán megpróbál itt létezni.
Made in Hungária
Egy sor élet, egy sor mini szociográfia. Kuplung ( Mucsi Zoltán) egy autóbontót hagy ott, ahol rendszerint a csomagtartók alapfelszereltségéhez tartozik néhány emberi testrész - együtt vagy külön. Bátyja, a jó (áram)vezető Trolibusz ( Gesztesi Károly) a villamossági pályáért dobja egyébként is befuccsolt mesterségét. Nem ért hozzá, de legalább az áramot jól bírja... Csakhogy, jaj, valóban megrázó létrás esés következik – egyenest a tolókocsiba -, ami nem csak az ő, de karrierjének derékba törését is jelenti.
Az örökoptimista Jozsó ( Kálloy Molnár Péter) szimplán meggazdagodni akar, ám rossz befektetési alapra tesz - Baumag a neve... -, így mehet chippendale-fiúnak egy éjszakai bárba. Az egzotikusan szép Amanda (Pikali Gerda) a karrierért indul útnak, amit az egyik kereskedelmi televízió néphez butult betelefonálós játékának műsorvezetőjeként lel meg.
De miért Dácia?!
Jön velük még egy Dácia is (bár ez kis képzavar itten, kérem, mert a Dácia román – biztos nem találtak gurulóképes Zaporozsecet vagy Slaviát az alkotók, pedig még talán egy Moszkvics is inkább megfelelt volna...), szóval egy szocialista gyöngyszem, ami fontos szereplője lesz a történetnek, de mégsem annyira fontos, hogy a kissé hektikusan vezető, áldott asszonnyal megvert taxis, Pista ( Hajdu Steve) ne kerüljön a képbe.
Meg ott van Csumpuj ( Scherer Péter) is. Nem kicsit... Őszintén szólva így első nézés után nem emlékszem, ő miért dobbantott (röpkék a spotok, túlpörgött a film eleje), de nagyon jó hogy itt van. még akkor is, ha különben egyszerűbb az egyszeregynél. Terhelt a lelkem csakúgy, mint az anyukás és depressziós Zárzorró ( Szarvas József). És ők így sokan olyan slamasztikákba tudnak keveredni (megállás nélkül!), hogy az már Guiness-rekord számba mehetne.
Nyomorunk - kabaréban megénekelve
A film valójában kabaré. Nem véletlen, hiszen a Rádiókabaré új generációjának legsikeresebb művésze, Litkai Gergely írta – Gyöngyössy Bence rendezővel közösen. A két műfajt ötvözni nem egyszerű, de az a jó hírem, hogy nekik sikerült. A harmincas években készült, meghaladhatatlannak tűnő Kabos-opuszok a tipikus pozitív példái ennek a filmválfajnak. A rendező talán éppen belőlük vette az ihletet. Volt rá alkalma, sokat foglalkozott velük az elmúlt években - nevéhez kötődik ugyanis több békebeli sikerfilm modernizált adaptációja: például a Hyppolit, a lakáj és az Egy szoknya, egy nadrág.
Na, de vissza hőseinkhez! Ott hagytuk el őket, hogy jöttek meggazdagodni a kánaánba. Csakhogy nem megy ám az olyan egyszerűen. Még itt,
a fejlett nyugaton
sem – ahol, ugye, Európa épül. Vagy inkább még csak épülget. De legalább már ki tudjuk ejteni helyesen a nevét, az is valami... Szóval gondjaik vannak, na. Nem jön be a harcművészeti bemutató – Monthy Piton-jellegű groteszk kabaréba csap át, amiben Csumpuj egyszerűen eszméletlenre veri jó barátját, szegény Kuplungot, mi meg sziszegünk, aztán röhögünk. Pedig talán sírnunk kéne. Ez persze az egész filmre igaz. Mert tulajdon nyomorunkat mutatja nekünk 92 percben.Font vajon a Jóisten péksüteményt?
A dolgok rosszul alakulnak, most mi legyen? Pénz kell, ez nem kérdés. Pénz a bankban van. A bankot őrzik. Na de a megsemmisítőt? Azt alig-alig... És, nahát! Jozsó, amikor épp nem pörög a bár rúdján egyszál semmiben, pont egy ilyen telep biztonságiőre! Tuti balhé... Be kell menni, ki kell hozni, el kell futni. Ennyi.
A Jóisten fonjon kalácsot a farkamból, ha csak ilyesmire gondolok!
– tiltakozik Kuplung. De az az arany szíve... Hát szegény Trolibusz őssejt-beültetésével mi lesz?! (Hogy font-e a Jóisten péksüteményt a már taglalt tagból, nem derül ki a filmből egyébként.)Nagyobb csőd lesz ez az
alacsony költségvetésű rablás
(ami kimondottan:nem Valami Amerika
), mint a grand Canyon - percig sem kétséges. Az ilyesmi el is várható egy szórakoztatásra készült közönségfilmtől. Meg is kapjuk. Szó-, kép- és szituációspoénok füzére következik. Néhány szerencsétlen tipikus korunkfia küzdelme két zsák Mátyás királyos pénzért – amit végül Szőke és Badár nyúl le a makacsul itt lenni nem akaró Európa segítségével.
Tényleg flúgosak...
Persze nem gondolkodik el senki (a közönség soraiban sem igen), hogy ha minden rendben van azokkal az ezresekkel, akkor mi a rákért kell beaprítani őket?! Jelezném: denincsám! Hát persze, hogy valami bűzlik... Többet azonban nem árulok el, nézzék meg a Papírkutyákat – érdemes! A jó film mutatója, ha ébren tud tartani – sőt, még el is szórakoztat – valakit (engem), aki előtte napokig nem aludt. Ez jó film. (Az Agora - Savaria Filmszínházban és a Plázában is március 4-ig játsszák még.)
Abból az élményből azonban már garantáltan kimaradnak, amit három megjelent alkotó és szereplő: Sas Tamás, Pikali Gerda és Kálloy Molnár Péter társasága jelentett csütörtök este, a Plázában, a filmvetítés utáni közönségtalálkozón. Mert bizony kiderült, hogy nem nagyon kellett megjátszaniuk magukat: ők az életben szintúgy teljesen flúgosak...
Chippendale-fiú lett a transzfesztita herceg
Persze, komoly dolgokról is esett szó: Sas Tamástól megtudtuk, hogy mindössze harminc napig tartott a forgatás, meg még jópár hónapig az utómunka (amivel megcsúsztak egyébként), hogy a film werk-címe találóan
Balekok
volt, és elámultunk, amikor mondta, hogy az éjszakai jelenetek is nappal készültek, meg hogy egy ilyen film költségvetése már többszáz milliós nagyságrendű - viszont ha az APEH kérdezi, akkor jóval kevesebb.... (Íme, a magyar csoda!)Legalább ilyen szórakoztató volt hallgatni Kálloy Molnár Pétert, ahogy csibészes mosollyal elvárt (eredménytelennek tűnő...) fogyókúrájáról beszélt, majd komolyra igazítva arcberendezését a magyar mozi nyomorára váltott, és azt ecsetelgette, mekkora szerencse mostanság bekerülni egy ilyen filmbe, és hogy a rúdonpörgés gyerekjáték volt neki, aki a Rocky Horror Showban már transzfesztita herceget is játszott.
Legenda születik...
Pikali Gerda pedig aranyos kis életképeket mesélt a forgatásról, a többiekről, a pizzárólam (amiitől már borsódzott a hátuk a forgatás végére, mert minden áldott nap azt kaptak), a tériszonyáról, arról, hogy a guminőt, jaj, azt azért nem úgy kell ám érteni, hehehe, és arról, micsoda rejtett képességek szabadultak fel benne szelíd operatőri ráhatásra: már tudniillik, hogy szerepében valódi hajlékony macskanővé vált – eldobhatta a műlábat, mert már a sajátját is meg tudta tekerni kétszer a nyaka körül.
Szóval élmény volt látni őket. És irigykedtünk, hogy a forgatáson nem voltunk ott. A Gyöngyössy Bence filmjeiben már visszatérő szereplőknek számító Scherer-Mucsi párost pedig ideje lassan a a klasszikus, zseniális komédiás-formációkkal egy bekezdésben emlegetni, amilyen a Stan és Pan, a Hacsek és Sajó, vagy a Heti Hetes óta a Gálvölgyi-Bajor kettős. Szóval irány a mozi - ne legyenek már papírkutyák!
