Gyanítható, a Duna tv ronthatott a Jurisics vár nyári szezonjának statisztikáján, ugyanis Tasnádi Magyar Zombiját (Finitoját) a kőszegi bemutató előtt pár nappal sugározták. Egy biztos, vasárnap este az Örkény Színház bemutatóján, bő háromnegyed házzal, kényelmesen elfértünk. Igaz, ha belegondolunk, hogy kezdés előtt egy órával még reménytelenül zuhogott, ráadásul második este futott már a darab, ez nem is olyan rossz. Sőt!
Világ böszméi egyesüljetek!
A darab jó, nehéz elrontani, sikerre ítéltetett. Tasnádi klozet-világa versbe szedett „pszeudo-Moliereje” telitalálat. Kórtünet-együttes, kikarikírozott közhelygyűjtemény. Szellemi ürülék Magyarhonunkról. Középpontjában a pusztasággal, a peremlétre ítéltetett jóindulatú böszmékkel. Valós egzisztencia nélkül tengődő percemberekkel, akik Valakik helyett csupán Akárkik-ként tengetik mindennapjukat.
Egyetlen menedékük a tv, idoljaik és isteneik a celeb-Palik. Itt nincs se lét se idő, csak a Semmi van. Gáspár (Csuja Imre), a munkanélküli hentes egy napon rossz helyre kapcsol a tv-ben, és szorongani kezd. Szorongásában (Heidegger szavajárásával) feltárul jelenvaló-létének végessége és semmissége, megtapasztalhatja halálközelségét.
Elvonul a világból, gondolkodni akarna, halni készülne, ha hagynák. De nem… Egyetlen menedéke (ahogy Tóthnak Örkénynél) a pitvar végén álló reterát. De ne ragozzuk tovább… Szóval Gáspár halni akar, ha már az élettől elment a kedve, innen a Finito cím. Szuicid gondolatok gyötrik, amire ráharap a világ, ami egyenlő a médiával. A semmire kárhoztatott hentes végre lehet Valaki, öngyilkossága hasznot, gazdagságot hozna. Morbid távlatok.
Mácsai komolyan vette Tasnádi műfaji megjelölését, a „pszeudo-Moliere”-t. A zsebkendőnyi színpadon minden díszlet kopottas és szürke, fametszet-barokkos cifra kerettel, beazonosíthatatlan tér és idő ez, valami poszt-posztmodern. Számomra sok ez az össze-visszaság, nem illik a darabhoz. Még akkor sem, ha az élő vonós zenére trillázó énekesnők önmagukban hatnak is. Bizonyára ez a rendezői szándék is, kizökkentenek és elidegenítenek. A kevesebb gyakran több. Tetszene ez az elrugaszkodás, ha nem érezném gyakran üres formai játéknak, csipkének egy férfi alsógatyán.
Az első felvonás langyosabb
A Magyar Zombi ősbemutatója pár éve Zalaegerszegen esett meg. Bagó Bertalan jegyezte. Magával ragadott, fetrengtünk a röhögéstől. Realisztikusabb volt, más felfogás, nem akart túl sokat mondani, elvont lenni, inkább hétköznapi, olyan, ahogy Tasnádi megírta. Tahóbb, költőibb és földszagú volt. Jellem-komikumokra épült, a szereplők remekül hozták ezeket a véglény-karaktereket… Mácsai Pál újat akart, persze érhető… Jó hogy más lett, de a bonyolult textúra között elillant a lényeg. Remek a színészi gárda, csak valami mégis hiányzik. Talán túlontúl finom a körítés, a színészekről nem is beszélve. Bármennyire jól maszkírozott peremvidéki feleség Für Anikó, valamiért mégsem hiszem el…
A második felvonásnak jobb húzása van, kellően ellazultunk, köszönet elsősorban Pálnak, a bájgúnár ceremóniamester-celebnek, aki fergeteges játékával kivirágoztatta a színpadot. A színészi játék (Debreczeny Csaba) is toronymagasan vezet, ott nem sejtek rutint. A második felvonás frissességét, lendületét jórészt ő adja.
A mérleg összességében nem rossz: egy nyári este, egy jó darab, pár emlékezetes pillanat, egy-két üdítő alakítás, sok rutin, apró de fontos mestermunkák.
Az éjszakában még egyszer összefutottunk a szereposztással
Kifelé, a programfüzetet lapozva társaságunkkal megtárgyaltuk, ennyire erős nyári színházi felhozatalra Kőszegen nem emlékszünk. Szinte minden hétvégére jut egy ígéretes próbálkozás, jövő szombaton ugyanitt, szintén egy Tasnádi-darab lesz. A Fédra Fitness, Csákányi Eszterrel, Scherer Péterrel. Ráadásként már próbálják a várszínház saját bemutatóját, a megunhatatlan klasszikus Makrancos hölgyet (Katát). Késő este a helyi pizzériában összefutottunk még a szereposztással, jókedvvel és tányércsörgéssel töltötték meg a teraszt… Tehát: premier július 10-én!
