Kezdjük egy kis történettel, menjünk vissza 1999-be.
Ákos: Tíz éve, hárman barátok elhatároztuk, hogy szeretnénk együtt zörögni, csörömpölni és jól érezni magunkat. Kibéreltünk egy garázst itt Szombathelyen, ahol a próbákat tartottuk. Akkor én éppen érettségiztem, a többiek pedig fősulira jártak. Ennek a beszélgetésnek is az adja az apropóját, hogy a zenekar idén lett tízéves, ezt pedig egy jubileumi koncerttel ünnepeljük meg szombat este a Savaria moziban.
Ádám: Az évek során sok ember megfordult a zenekarban, úgyhogy én inkább a jelenlegi felállást mondanám. Sárközi Ádám és Csaba Béla Gábor gitározik, Komondi Ákos basszusgitározik és ő az énekesünk is, én meg a dobos vagyok.
Mielőtt összeállt a banda, mennyi ideje zenélgettetek már?
Ákos: Nem tudom, hogy lehet-e zenészkarriernek nevezni, de én zenei általánosba jártam, ahol mindenféle klasszikus hangszerrel megismerkedtem. Kürtölés, csellózás, furulyázás, szolfézs – ilyesmi volt a program. Innen váltottam basszusgitárra.
Ádám: Én akkor kezdtem el dobolni, amikor megalakult a zenekar, így mondhatom, hogy én mentem át a legnagyobb fejlődésen, mert a nulláról indultam. Béla már nagyon régóta zenél, szerintem a megismerkedésünk előtt már vagy tíz éve gitározott. A másik gitárosunk, Sárközi Ádám, aki egyébként egy 19 éves fiatalember, talán három éve játszik, de félelmetesen nagy tehetség.
A tíz év alatt mennyit változott az a zenei irányvonal, amit képviseltek?
Ákos: Szerintem, akik meghallgatják az első demós próbálkozásainkat, az első nagylemezünket, ami két éve jelent meg, illetve aki eljön a koncertre, és hallja a vadonatúj nótákat, felfedez bennük valamiféle fejlődést. A stílusunk lényegében nem változott: kétgitáros metálzene, dallamos és karcos énekkel, inkább a 80-90-es évek német metálvonalát követve. De az új nótákban már vannak 21. századi elemek, mi is próbáljuk modernizálni a zenénket.
Mekkora sikere volt az első nagylemeznek?
Ákos: Ez 2007 elején jelent meg Welcome to hell címmel, és tíz dalt tartalmaz. A rajongók jól fogadták, nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk tőlük és a sajtótól is, mind itthon, mind külföldön. Sikerült egy német kiadóhoz szerződnünk, ő terjeszti a cuccainkat, főleg Németországban, de egyébként egész Európában. Ez lényeges előrelépés volt a zenekar történetében. A következő nagylemezünk is valószínűleg ennél a kiadónál jelenik meg.
Mikorra várhatják a rajongók?
Ákos: Ez inkább a pénz függvénye, de szeretnénk, ha jövőre kijönne.
Ádám: Már minden nóta készen van az új lemezre, talán egy-kettő kellene még pluszban. Borzalmas költsége van egy ilyen lemez elkészítésének, nagyon össze kell szednünk magunkat. Másrészt a heavy metál területén nincsenek akkora kiadók, amik anyagilag teljesen egy zenekar mellé tudnak állni, szóval magunkra vagyunk utalva.
Ma mekkora arányban játszotok saját nótákat és mennyi a feldolgozás a repertoárban?
Ádám: Mint sok zenekar, mi is úgy indultunk, hogy először feldolgozásokat játszottunk, nagy klasszikus metálzenekarok szerzeményeit. Aztán szépen lassan felborult az arány, és jöttek a saját dalok. Most már 99 százalékban csak ilyeneket játszunk, de azért néha fel-felcsendül még egy klasszikus darab.
Ákos: Már összeállítottam azt a repertoárt, amit a szombati koncerten hallhat a közönség. Közben elgondolkodtam, hogy néhány éve még mennyire különbözött a kínálatunk a mostanitól: csak más előadók számaival dolgoztunk és elvétve akadt egy-egy saját szerzemény. Ma már ez fordítva van, és csak színezésképp játszunk más bandáktól. Annak viszont örülünk, hogy a koncertjeinken nem várják el az emberek, hogy feldolgozásokat adjunk elő.
Ádám: Eleve úgy indult a zenekar, hogy feldolgozásokat játszottunk olyan együttesektől, akiket szerettünk. Köztük volt a Running wild is, ami egy német, kultikus metálbanda. A kiadónkon keresztül sikerült elérnünk azt, hogy egy válogatáslemezre felkerüljünk, amin a mostani fiatal feltörekvő és már befutott bandák játszanak a Running wild számai közül feldolgozásokat. Ez a lemez pár hete jelent meg világszerte.
Melyik volt az eddigi legemlékezetesebb fellépésetek?
Ádám: Legutóbb nyáron, Ausztriában egy rangos metálfesztiválra sikerült kijutnunk, a Kaltenbach Open Air-re, ahol tényleg világsztárokkal álltunk egy színpadon. Hatalmas élmény volt, pár éve még el sem hittem volna, hogy egyáltalán ez előfordulhat velünk. Az egész szervezést a profizmus jellemzi, az embernek a szavát kb. tízen lesték a színpad mögött.
Azért a hazaiakról se feledkezzünk meg…
Ákos: Természetes, hogy nem, de ez volt a legrangosabb rendezvény, ahova eljutottunk. Az itthoniak közül a szeptemberi, MMIK-ban tartott koncertet említhetném meg, ahová rengetegen eljöttek. Jól éreztük magunkat, jól játszottunk, tényleg minden klappolt. Ezen kívül még a sitkei fellépést tudom mondani. De játszottunk a szombathelyi sportházban is az egyik szilveszteri bulin, pont a nagylemezünk megjelenése után néhány nappal. Mikor felmentünk a színpadra, már énekelték páran az új nótákat, azokat, amiket koncerten még nem hallhatott a közönségünk.
De nem is fellépéseket emelnék ki a zenekar történetében, hanem inkább időszakokat. Úgy érzem, hogy az elmúlt másfél év igen jól sikerült, születnek az új nóták, érzem azt, hogy a zenekar nagyon egyben van. Illetve sok helyre eljutottunk, főleg külföldön. Ez egy magyar zenekar számára igenis jelentős lépés. Remélem, hogy ezt megkoronázza a jubileumi koncert is.
Ádám: Az Ossiannal kétszer is végigturnéztuk az országot, itthon is voltak klassz koncertjeink, például Békéscsabán, Szegeden, Miskolcon, Debrecenben vagy Pécsen.
Ki a főnök a bandában?
Ádám: Demokráciának indult a dolog, de lassan kialakultak a szerepek. Szerintem Ákos olyan tekintetben főnök, hogy rá hárul a legtöbb teendő, ezért értelemszerű, hogy az ő véleménye nagyobb súllyal bír. Száz százalékban ő írja a zenéket, a koncerteket is ő szervezi.
Ákos: És ötleteim is nekem vannak.
Akkor kinevezhetnének téged kreatív igazgatónak is.
Ákos: Így van, akinek egy szava nincs, de nagyon kreatív. De mindenkinek megvannak a feladatai. Béla az, aki a zenekar weboldalát csinálja maximális energia-befektetéssel, mindig frissítgeti, alakítgatja. Én írom a zenét, viszont szerintem Ádám a főnök.
Az eddigi extrém és vicces turné sztorikból Béla, a Halor egyik gitárosa küldött nekünk néhány szösszenetet
„Nekem eddig minden koncert egy különleges élmény volt: amikor Paksi Endre reggeli tornával ébresztett minket Miskolcon, és másnaposan a Barlangfürdőben riogattuk a nyugdíjas bérlettel rendelkezőket. Mikor Kassára levezettem, és 8 perces pihenő után indultunk haza. A kocsinkról kiderült, hogy utánfutóval csak 80km/h-val lehet menni, mert a fölött felforr a víz.
Így nyár derekán csutkafűtéssel, letekert ablak mellett, derékig kihajolva száguldottunk az autópályán. Hazafelé természetesen elromlott az utánfutó világítása, féklámpája, és elakadásjelzővel jöttünk haza a sötétben. A hab a tortán az volt, hogy az autó motorja olyan hangokat hallatott, mint egy rossz szenes kályha.
Na és a brémai koncert, ahová repülővel mehettünk, és bérelt hangszereket kaptunk, furikázni egy fekete E osztályú merci állt rendelkezésünkre. Először azt gondoltuk, hogy ez az autónak valami tűzvédelmi besorolása.
Aztán kiderült, hogy az indexburáját is csak a bontóban tudtuk volna megvásárolni hitelre. Miután nagyon meg voltunk csúszva a repülő indulása miatt, már Hamburgban megkértünk valakit, hogy vigye vissza az autót a kölcsönzőbe. Szerintünk vissza is vihette, mert azóta nem hallottunk a kocsiról.
Gyenge azért a Kaposvár-Pécs bentlakásos koncert sem volt, amikor a buli után hajnali ötig bangeroltunk a vurlicer előtt, a Morpheus és Wisdom zenekarok nagy megrökönyödésére. Nem tudták, hogy kisiparban is lehet űzni ezt a sportot. Na, gyorsan taxiba is szálltunk, és utaztunk 20 métert a kaposvári mozi és a vasutas szállás között.
Talán több ezer forintot is fizethettem a taxira, mert másnap egy vasam sem maradt. A legnagyobb sztárok és a Halor között itt az a különbség, hogy nem mi vertük szét a szállodát, hanem bő fél óra alvás után minket vert ki partvissal a takarító néni a MÁV szállásról, hogy takarodjatok innen büdös kölykök.
A második Rómeó táborban meg majdnem meggyilkoltam a Gyuszi gitárosunkat, aki egy csinos kis hölggyel négylevelűt keresett az autó mögött a fűben. Én vad tolatásba kezdtem, és miután a tolatólámpa kigyulladt, úgy reppentek fel a kocsi mögül, mint fácánok az őszi vadászatkor a bokorból.”
