Kevin Kurányi legutóbb a Hoffenheimben játszott, nyár óta szabadon igazolható.
A Haladásnál egy új támadó szerződtetése van napirenden, aki nem más, mint az 52-szeres német válogatott Kevin Kurányi. A hírt Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója a csapat honlapjának megerősítette.
A német támadó legutóbb a Bundesligában szereplő Hoffenheimben játszott, nyár óta azonban szabadon igazolható. A 34 éves éves futballista Rio de Janeiróban született, 2003 és 2008 között szerepelt a német válogatottban, ahol 19 gólt szerzett, és egy világbajnoki ezüstérmet is szerzett a csapattal. Korábban a VFB Stuttgart, a Schalke 04 és a Dinamo Moszkva játékosa is volt, a Bundesligában 275 mérkőzésen 111 gólt szerzett.
A Bundesligában 111 gólig jutott
Nyugat.hu
Kurányit a Haladás mellett még egy Észak-amerikai labdarúgó csapat is megkereste.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.