Megnyerte első edzőmeccsét a Körmend

A vasi piros-feketék huszonegy pontot vertek másodosztályú ellenfelükre.

Az idei évben az Egis Körmend csapata játszotta az első edzőmérkőzést a férfi élvonalbeli klubok közül, a piros-feketék zárt kapuk mögött fogadták pénteken este a B-csoportos OSE Lions-t. A hazaiaktól kisebb sérülés miatt hiányzott Wesley Channels.

„Nem kell félni semmitől!” – mondta fiainak a mérkőzés előtt Vavra András, az oroszlányiaknál debütáló edző. Kendrick Perryt betörés közben faultolták, kosár ugyan nem született az akcióból, de az amerikai irányító büntetőivel megszerezte az első, „nem hivatalos” körmendi pontokat az új szezonban. Az első félidőt végig a vasiak uralták, de a vendégek becsülettel küzdöttek, és nem szakadtak le igazán. Az utolsó momentum Perry „dudaszós” triplája volt (51-40).

Egis Körmend - OSE Lions
Megnyerte első edzőmeccsét a Körmend
Vágvölgyi Bálint

A harmadik negyed eleje Ferencz Csabáról szólt: előbb három büntetőt, majd utána egy triplát is elsüllyesztett az oroszlányiak gyűrűjében, aztán - Tanács Attila közelije után - pont ő volt az, aki sikeres tripladobás közben faultolta Wehner Zoltánt. Luka Katura is belelendült, kétszer is eredményes volt távolról. A helyzet azonban sokáig semmit nem változott, mert a lelkesen játszó fekete mezesek továbbra sem adták fel, minden labdáért nagyot küzdöttek, és egészen öt pontig zárkóztak. Aztán a végére elfáradtak fejben, a Körmend pedig könyörtelenül kihasználta minden hibájukat, így kialakult az addigi legnagyobb különbség. (78-60).

Sok időkérés és sok hiba jellemezte mindkét oldalt, ami persze borítékolható volt, hiszen az alapozás kellős közepén járunk, a játékosok még össze sem szoktak egymással, ráadásul kemény munkából érkeztek a mérkőzésbe. Abban viszont gyaníthatóan mindkét fél egyetért, hogy első edzőmeccsnek tökéletes volt a mai, amelyből természetesen messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni. Minden dicséretet megérdemel a szívósan küzdő OSE is, amely sokáig megnehezítette élvonalbeli riválisának dolgát.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport