Talpon maradunk? - Demonstráltak a szent-györgyisek

Szembesítették volna a mostani döntéshozókat három éve tett kijelentéseikkel a Fő téren demonstrálók, de az érintettek nem jöttek el. A diákok saját szerzeményeiket is eldalolták, elszavalták. Videó.

Mi nem bántunk meg semmit, mi nem bántunk meg senkit, mi nem akartunk megbántani senkit

(Osztálydal 10.C)

Hangjukat hallatva vonultak iskolájuktól a Fő térig az iskolájukat féltő Szent-Györgyi Gimnázium tanulói, tanárai és szimpatizánsai. Transzparensek sokasága emelkedett a magasba, volt ami az iskoláért emelt szót, de volt olyan is, ahol a mostani döntéshozók korábbi szavait idézték fel. Énekelve és iskolájuk nevét kiáltva érkezett meg a közel félezres tömeg a Fő térre, ahol már jó páran összegyűltek.

Köztük voltak a múlt héten tüntető Gépipari Technikum tanulói is Latinka, Gépipari, Elpuskázzák? – Tüntetés a Fő téren 2011. May 19. 21:14 , "Veletek vagyunk!" táblát és saját transzparenseiket tartva a magasba. A szervezők külön is megköszönték a GT-nek a támogatást, a diákok pedig óriási ovációval fejezték ki tetszésüket.

A teljes demonstráció videón

Úgy tűnik, a politika - akaratán kívül - különös egységbe kovácsolja a diákokat. Kár, hogy ezt a félelmükkel éri el. "Mi lesz a szalagomon? Kik lesznek a tablómon? Ezért legyen rosszabb a érettségim?" - állt az egyik táblán, sok-sok kérdőjellel. És ezek a kérdőjelek immár a kiszivárogtatott anyag óta ott lebegnek a diákok előtt, rányomva bélyegüket a fiatalok tanulmányára, szabadidejére, mindenre.

Szombathely lakosságának több mint 12 százaléka

A mostani demonstráción - a múlt heti GT-s tüntetéshez hasonlóan - sok saját szerzemény hangzott fel ének, vagy vers formában. Csak egy ötlet: a veszélyeztetett iskolák tanulói felénekelhetnék, felmondhatnák ezeket egy stúdióban és az ebből készült összeállítást lemezen árulhatnák. Biztosan nagyon sok szombathelyi vásárolná meg ezeket szolidaritásból. A Szent-Györgyi Gimnáziumért küzdők 10.053 aláírást gyűjtöttek keddig, a demonstráció alatt pedig újabb 761-et. Ez Szombathely lakosságának több, mint 12 százaléka.

Iskolájukért demonstráltak a Szent-Györgyi Gimnázium  diákjai és tanárai Szombathelyen
Iskolájukért demonstráltak a Szent-Györgyi Gimnázium diákjai és tanárai Szombathelyen
Tánczos Mihály

Sípos Zsaklin, a DÖK elnöke érveket hozott fel az iskola életképessége és fontossága mellett (11:37), majd kérte a döntéshozókat, fontolják meg kéréseiket és várják meg az oktatás rendszerének országos átalakítását és vegyék le a közgyűlés napirendjéről az iskola megszüntetését. Az egyik táblán egy lehetséges megoldás is szerepelt: "Kérjük a tárgyalásokat a református egyházzal!"

Foki Veronika, a Hevesi Sándor Színház színésznője is színpadra lépett (16:15). Ő volt szent-györgyis diákként beszélt.

Elmondani sem tudom, mennyit köszönhetek ennek az iskolának, a sok programnak, figyelemnek, amit a diákokra fordítanak. Itt mindenki megmutathatja, ha ügyes valamiben. És az, hogy ennyi ember összegyűlt itt, azt bizonyítja, hogy ennek az iskolának működnie kell!

Iskolájukért demonstráltak a Szent-Györgyi Gimnázium  diákjai és tanárai Szombathelyen
Foki Veronika színművésznő is a Szent-Györgyiből indult
Tánczos Mihály

Dr. Korcsmár József baleseti- és kézsebész a jelenlévők között tisztelettudóan köszöntötte a polgármestert is, majd hozzátette: reméli itt van. (21:40) Az orvos 30 éve kezdett tanítani az iskolában. Tanítványaiból orvos kollégák, vezető munkatársak lettek. A középiskola az egészségügy szeretetét, kitartást adott a diákoknak. Mint mondta, soha nem szabad a szakmai érdekeket figyelmen kívül hagyni és pillanatnyi politikai, gazdasági, vagy személyi indokok alapján másképp dönteni. Azt kérte: tegyék félre a pártpolitikai nézeteltéréseket és döntsenek a szakma alapján. Közben egy transzparens emelkedett még magasabbra: "A mi diákjaink dolgoznak majd a betegágyunk mellett!"

"Szombathely visszavár - így?"

Videónkban meghallgatható még Horváth Edit, a Szülői Munkaközösség véleményét tolmácsolva (28:02), az igazgatóhelyettes, amint visszaidézi a fideszes képviselők 2007-es nyilatkozatait az iskolabezárással kapcsolatban (34:25), Tar Tünde, mint szülő (40:35) és Bánhidi Zoltán, aki a pedagógus szakszervezet nevében tiltakozott az iskolabezárás miatt (51:26). Két bejátszás is felhangzott a téren, mindkettő dr. Puskás Tivadar polgármester nyilatkozatából származott (01:05:34).

A polgármestert egy transzparens is idézte: "Amit ígérni tudunk, az a munka és a böcsület", a nevéből pedig az elpuskázni igét használták több alkalommal is az iskolabezárással kapcsolatban. Visszájára fordult a "Szombathely visszavár!" szlogen is, a diákok ugyanis sokszor mellé írták: "Így?"

Iskolájukért demonstráltak a Szent-Györgyi Gimnázium  diákjai és tanárai Szombathelyen
véleményt nyilvánít a jövő szavazója
Tánczos Mihály

Közel négyszáz diák / miattatok stresszel, / a jövőnket / nyomjátok a szennyel. / Tanult ember módra / gondoljátok újra, / nem kell támaszkodni / a szakértői súlyra. / Ami persze kamu / már ez is kiderült (...) Nem hagyom, hogy / lakat alá jusson, / az időből / ki kell, hogy fusson. / Tiltakozzunk együtt / a többség ellen, / erre ösztönözzön / a Szent-Györgyi szellem. / Egy százalék esély, / hogy talpon maradunk, / küzdjünk érte, / ha élni akarunk!

- íme egy részlet az egyik diák által zenei alapra előadott szövegből (01:00:30) és ez csak egy kis részlet a saját szerzeményekből.

A demonstrálók ma is megmutatták, hogy kulturáltan, hőzöngés, rongálás nélkül is el lehet mondani a véleményt, kérést. A diákok és tanárok által előadott műsor tényszerű, tárgyilagos volt és szórakoztató is lett volna, ha a diákok nem az iskolájuk féltése miatt vonultak volna a térre.

Szólt a diákönkormányzat elnöke is

A tanulókon óriási a teher, még ha nem is látszik, még ha nem is mutatják. A tízezernél több aláírás átadásánál ott volt a diákönkormányzat elnöke, aki maga is szavalt a demonstráción és akivel Heckenast Gusztáv szintén kezet fogott az ívek átvételekor. A vidámnak tűnő lány a Városháza lépcsőjén lefelé sétálva zokogni kezdett. Édesanyja és tanára nyugtatta a fiatalt, nem sok sikerrel.

Iskolájukért demonstráltak a Szent-Györgyi Gimnázium  diákjai és tanárai Szombathelyen
Elpattant egy húr...
Tánczos Mihály

A könnyeket nem láthatták azok, akiket leginkább érint. Nem hallhatták a dalokat, verseket, beszédeket sem. Nem kellett szembesülniük saját, három évvel ezelőtt mondott mondataikkal, amikor még a jelenleginél teljesen más állásponton voltak. Bízunk benne, hogy azért valamennyire érdekli a képviselőket, mi zajlott a demonstráción. Videónkkal bepótolhatják a mulasztásukat, mivel nálunk ezúttal is minden felszólalás, dal és vers elérhető. Jó szórakozást azonban nem kívánhatunk hozzá.

"Nevessünk, hogy átélhettük,
Akkor is, ha ennyi volt,
Hadd lássa a nagyvilág,
Hogy nagyon is a helyén volt." (Részlet a 10.C Osztálydalából)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Vajon miért akarják bezáratni a Szent-Györgyit? (Nyílt levél)

A testület kérdése: ha mégsem a takarékosság a legfőbb ok a szombathelyi Szent-Györgyi iskola bezárására, akkor vajon mi lehet a háttérben? Egy másik fenntartó, ami akár a Református Egyház is lehetne?

Mégis elPuskázzák? - Menthetetlen a Szent-Györgyi (Frissítve)

Újabb városházi közlemény garantálja, hogy a három műszaki szakközép megalakulásával létrejövő új suli elnevezése nem Puskás, hanem Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola lesz. De mi szerepel még a közgyűlési előterjesztésben?

Szombathelyi oktatásügy: felbolydult a Facebook is

Egy csoport a Szent-Györgyi bezárása ellen tiltakozik, egy másik pedig Varga Tamás megtartását igyekszik elérni a Gothard Jenő Általános Iskola igazgatói székében.

Egy bezárás krónikája - a Szent-Györgyisek naplója

Avagy miként élik meg maguk az érintettek a szombathelyi Szent - Györgyi Középiskola bezárását. Minderről a tantestület naplójában olvashatunk.

Iskolabezárások és átszervezések küszöbén Szombathely (Frissítve)

Egy kiszivárogtatott tanulmány szerint például két iskolát, a Szent-Györgyit és a Regulyt is bezárnák, és összevonásokkal nagy szakképzőhelyeket hoznának létre. A városháza közleményt adott ki, lássuk a részleteket...

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet