Egy olvasónk hívta fel szerkesztőségünket azzal a problémával, hogy nem érti, a minap egy közúti ellenőrzés során miért is büntették meg. Ő szentül hitte, hogy vezetői engedélyével semmi gond sem lehet, hiszen az okmány csak egy év múlva jár le. A legnagyobb meglepetésére a közúti ellenőrzés során azzal szembesült, az okmány bizony – hiába hitte az ellenkezőjét – már nem érvényes.
A rendőrök felvilágosították, a jogosítványon nem egy, hanem két dátum szerepel, és ha az egyik lejár, maga az igazolvány is érvényét veszti. Tehát olvasónkat annak rendje szerint megbüntették. Hiába, hogy ő csak a fényképes oldalon szereplő, 4(b) alatt futó dátumra koncentrált, és a hátoldalon szereplő „kategória érvényességet” jelölő időpontról (a 11-gyel jelzett oszlopa a táblázatnak) fogalma sem volt, a törvény nem ismerése nem mentesít a büntetés alól.
Túl bonyolult?
Hogy is van ez? Mi célt szolgál, hogy két érvényességi dátum szerepel egy igazolványon? – kérdeztük mi is. A válaszért egészen az ORFK-ig futottunk.
Az ORFK sajtóosztályától megtudtuk, a jogosítványnak, hivatalos nevén vezetői engedélynek két funkciója is van, ezért szerepel rajta kettő, rendszerint eltérő dátum. Az első oldal a személyazonosítás célját szolgáló okmány érvényességi idejét, míg a második oldal a vezetési jogosultság időtartamát tartalmazza. Más lejárati idő vonatkozik a személyire és más a vezetőire.
Az első oldalon szereplő év-hó-nap azt jelzi, meddig alkalmas a plasztik-lapocska személyazonosságunk igazolására. (A kiállítástól számított tíz évig, 70 év felett határidő nélkül.) A hátoldalon szereplő időpont viszont a kategóriára megállapított érvényességet, vagyis a vezetési jogosultság fenntartásához szükséges orvosi vizsgálat esedékességének időpontját jelzi. Ez – az orvos véleményétől függően – például két év is lehet.
Minden egyes alkalommal, amikor a jogosítványt megújítják, a személyazonosításra szolgáló határidő is újrakezdődik az érvényesítés napjától. Ebből adódóan nem fordulhat elő az a helyzet, hogy a jogosítvánnyal vezetni még lehet, személyi azonosításra viszont már nem használható.
Mennyibe kerül a hosszabbítás?
Az ORFK arról is felvilágosított bennünket, hogy a rendőri intézkedés során az, aki nem rendelkezik érvényes jogosítvánnyal helyszíni bírság esetén 3-tól 20 ezer forintig, míg szabálysértési feljelentés esetén harmincezer forintig terjedő pénzbüntetésre számíthat.
Az autósok zöme az utolsó napokban veszi csak észre, hogy lejár a jogosítványa, ám a megszigorított orvosi vizsgálat miatt akár egy-két hónapot is várni kell az eredményekre, addig pedig nem vezethetnek. Maga az orvosi vizsgálat jelen állás szerint ötezer forintba kerül, hozzá az illetékbélyeg 4000 forint.