Belehallgattunk a jövőbe - Zeneművészetisek a szimfonikusokkal (Bartók Terem)

Harmadik éves hagyomány a Szombathelyi Szimfonikus Zenekarnál, hogy a Művészeti Szakközépiskola legjobb félévi vizsgadarabjainak megszólaltatóit kísérik a nagyközönség előtti koncertjükön.

Mérei Tamás és az iskola közös projektjeként az ifjú „konzis” növendékek 2010 februárja óta - immár hagyományosnak mondható módon - a jó vizsgaeredmények mellett versenybe szállnak a lehetőségért, hogy társaik, tanáraik, családjuk és az érdeklődő zenebarátok nyilvánossága előtt játszhassanak. Nagyzenekar előtt, szólistaként, tizenévesen... A válogatás az iskola félévi zenei vizsgáin zajlott, azt idén is a szimfonikusok művészeti tanácsa és a diákok tanárai végezték.

Az alkalmi zsűri elnöke Ruppert István, a győri Varga Tibor Zenei Intézet/Főiskola igazgatója volt. A megmérettetés célja, hogy a fiatal tehetségek számára lehetőséget adjon a szólista szereplési rutin megszerzésére. A kedd esti koncert tanúsága szerint ez idén is jól sikerült. Ahogy a műsort vezető Németh Gabriella bevezetőjében elhangzott: utánpótlásban nincsen hiány és a fellépők tehetsége az egyik legfőbb garancia arra, hogy a klasszikus zene a szombathelyi kultúra elmaradhatatlan része lehessen a jövőben is.

Az igazgató úr a kedd esti koncert kezdetekor elégedetten nézhetett végig a Bartók Terem majdnem teljesen megtelt nézőterén - a jövő ígéretes művészeit nagyon sokan akarták hallani. Az este folyamán fellépett: Kóta Vilmos (kürt, tanára Katzler András), Tóth Ágnes (fuvola, felkészítője Kallóné Bertalan Andrea), Lezsák Vilmos (cselló, Pálkövi Antal növendéke), Vörös Gergő (marimba, tanára Szarvas Magdolna), Molnár Dóra (klarinét, tanára Hotzi Ferenc), Kapor Andrej (hegedű, Kalló Zsolt tanítványa), Kóta Donát és Standi Dorottya (cselló, mindkettőjük felkészítője Pálkövi Antal) és Molnár Erika (szaxofon, szintén Hotzi Ferenc tanítványa).

A fiatalok nemcsak hogy tisztességgel, hanem a közönségből és a zenekarból olykor kitörően lelkes ovációt kiváltva szólaltatták meg Mozart, Haydn, Blazewicz, Weber, Saint-Saëns, Fauré és Hidas Ferenc zenekari versenyműveinek egy-két tételét. Az iskola tagozatai közötti szép együttműködés jegyében pedig a hangverseny előtt a koncertterem galériáján két érettségiző fiatalember, Lakosi Krisztián és Richárd alkalmazott grafikai munkáiból nyílt izgalmasan válogatott kiállítás.

Fotógalériánkért ne felejtsen el kattintani a fenti képre!

 
 

 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

     

    Plázák, multiplexek árnyékában - mesél a mozigépész

    A gyermekként már a gépész körül sündörgő Ficzkó Tibornak nemcsak munkája, de a szenvedélye is a vetítés, amit még gyakorolhat a szentgotthárdi filmszínházban.
     

    Eldobták az agyukat - Brains koncert a moziban

    Raggával beoltott drum & bass élőben, igényesen: ez a Brains. Szombat este BL-döntővel egybekötött koncertet adtak a mozi aulájában.
     

    Torontóból jött vissza Szombathelyre a saját kiállítására

    Az Iseumban nyílt meg Elizabeth Merei (Schönfeld Márta Erzsébet) tárlata, Kőbe zárt szenvedély címmel. Valóságos osztálytalálkozó lett a programból.
     

    Nevess, vagy deportálnak!

    Nagyon senkinek nem kell megerőltetnie magát, a Diktátor ugyanis tényleg vicces. Ali G, Borat és Brüno után Sacha Baron Cohen most némi dubajozással döntögeti a rekeszizmokat.
     

    Elhunyt a diszkókirálynő, játsszuk le a legjobb dalait

    63 éves korában, tüdőrákkal folytatott hosszas harc után a mai napon elhunyt Donna Summer, a hetvenes évek egyik legismertebb mezzoszopránja, az I Feel Love hangja. Videókkal emlékezünk.
     

     
     
     

     

    Itt járt… a Deep Purple

    A remélt 20 ezer néző helyett csupán 5 ezren voltak kíváncsiak a „Dipi”-re Szombathelyen. A hétszáz forintos jegyárat sokan borsosnak titulálták, több százan álldogáltak a bejáratnál a csodában bízva.
     

    Itt járt... Leonov Alekszej, az első űrgyalogos

    Szombathelyen kiderült, az űrsétára való felkészüléshez tartozott a 70-80 fokra fűtött kamrában való üldögélés is.
     

    Itt járt...Antall József

    A néhai miniszterelnök helikoptere 1990. augusztus 20-án landolt a szombathelyi repülőtéren, ahonnan állami Mercedesen hajtott tovább a belvárosba...
     

    Szombathely régen és ma - A Püspökvár

    Hajdanán készült képeslapok nézőpontját igyekszünk most megkeresni és a híres épületeket újra lencsevégre kapni.
     

    Szombathely régen és ma - A Megyeháza

    Hajdanán készült képeslapok nézőpontját igyekszünk most megkeresni és a híres épületeket újra lencsevégre kapni.
     

    Szombathely régen és ma - A Nagyszálló

    Hajdanán készült képeslapok nézőpontját igyekszünk most megkeresni és a híres épületeket újra lencsevégre kapni.
     

    „Szívem szerint kalózruhában koncerteznék!”

    Körmenden, a Soulwave zenekar stúdiójában néztük meg, hogyan készül első nagylemezük. Két szám között megmutatták óriás plüss gorillájukat.
     

    Egyévesen a betonkeverő hangjára táncikáltam - interjú Prieger Fannival

    Rohamtempóban készülnek a friss Anima Sound System dalok. Elmentünk kémkedni, lefotóztuk a munkálatokat, és ha már ott voltunk, kifaggattuk az újdonsült énekesnőt.
     

    V-BROS, a legújabb szombathelyi DJ páros

    A két őstehetséggel megáldott bolyais lemezlovas palánta közelgő koncertjeire hangolódva.