Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a halálkamionról - A BBC is közvetítette

A tömeges tragédiában elhunytak holttestét a boncolással megbízott intézetbe szállítják. Összesen 71 haltak meg a kamionban, 59 férfi, 8 nő és 4 gyerek.

A legfrissebb információk szerint - hallhattuk a burgenlandi rendőrség délelőtti sajtótájékoztatóján - összesen 71 holttestet találtak a kamionban, amelyet csütörtökön találtak egy osztrák autópálya-megállóban. (Pontosan az A4-es autópálya burgenlandi szakaszán, Nezsider (Neusiedl) és Pándorfalu (Parndorf) települések között.)

A teherautóból összesen hetvenegy holttestet emeltek ki igazságügyi orvosszakértők, jelentette be péntek délelőtt a brandenburgi rendőrség vezetője. Az áldozatok, az előkerült okmányok alapján szír menekültek, 59 férfi, 8 nő és 4 gyerek. A négy gyerek között egy négyéves kislány, valamint egy hároméves, egy nyolcéves és egy kilencéves kisfiú volt.

71 holttestet találtak a "halálkamionban"
71 holttestet találtak a "halálkamionban"
AFP

Osztrák lapértesülés szerint a bűncselekménynek hét gyanúsítottja van. A fő gyanúsított egy libanoni származású bolgár állampolgár. Két másik gyanúsított közül az egyik magyar papírokkal rendelkezik, de állampolgársága még tisztázatlan. Négyen szabadlábon védekeznek. Három embert elfogtak Magyarországon, akik kapcsolatba hozhatók a csütörtökön Ausztriában megtalált teherautóval.

A hússzállító teherautó - a legújabb információk szerint - szerda hajnalban indult el Budapestről. A hússzállító kamionba zárt menekültek valószínűleg még Magyarországon fulladhattak meg. A hatóságok szerint az áldozatok már halottak voltak, amikor a halálkamion átlépte az osztrák határt.( A kamiont még csütörtökön Húsznál több menekült holttestére bukkantak egy teherautóban 2015. August 27. 14:20 délelőtt találta meg az osztrák A4-es autópályán egy autópálya-karbantartó. Rakteréből szörnyű bűz áradt, és gyanús folyadék csöpögött. )

71 holttestet találtak a "halálkamionban"
71 holttestet találtak a "halálkamionban"
BBC

Hamis kamion, bolgár sofőr

A kamionon (amely magyar Z-betűjelű rendszámmal közlekedett) szereplő logó egy szlovák húsfeldolgozó cég, a Hyza emblémája, akik hivatalosan is elhatárolódtak a tragikus bűncselekménytől: a jármű már nem az ő tulajdonukban állt. A cég sajtóközleményt adott ki arról, hogy 2014-ben 13 teherautójukat eladták, amelyek közül egy Magyarországra került.

Kiderült az is, hogy feltételezhetően bolgárok vezették a kamiont. És az is, hogy a teherautó rakterében nem volt lehetőség szellőzésre. A raktér oldalán, írja a Kronen Zeitung, hosszú vágást találtak, amit lehet, hogy az embercsempészek, de az is meglehet, hogy a kitörni próbáló menekültek vágták.

Nemzetközi elfogatóparancs

Johann Fuchs, burgenlandi főügyész a sajtótájékoztatón közölte: a holttesteket biztonságba helyezték. Majd így folytatta: négy személy ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, közülük fogtak el Magyarországon hármat. Azt még nem lehet tudni, hogy őket átadják-e az osztrák hatóságoknak. Ez a magyaroktól is függ.

71 holttestet találtak a "halálkamionban"
71 holttestet találtak a "halálkamionban"
Reuters

A sajtótájékoztatót itt követheti élőben: http://www.bbc.com/news/world-europe-34083337

folyt köv.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál