Lakóközösségek tucatjai maradtak gáz nélkül Szombathelyen

Információink szerint csak az elmúlt két hétben 200 lakásban zárta el a gázt a szolgáltató a megyeszékhelyen.

Legutóbb csütörtökön a szombathelyi Károlyi Antal utcában maradtak meleg víz és főzési lehetőség nélkül a lakók, akik aggódnak, hogy a közelgő fűtési szezonban nem fognak tudni fűteni sem. Nekik most főelzáró csapokat kell beszereltetniük a lépcsőházakba. Ezt meg kell terveztetni, majd engedélyeztetni kell a szolgáltatóval.

gáz
Nyugat.hu

Ez hetekig is eltarthat, de nem ez a fő gond. Nehéz ugyanis olyan kivitelezőt találni a megyében, amelyik a következő hónapokban el tudná végezni a szerelési munkát. A Joskar-Olán is több mint száz lakásban nincsen gáz – mondta el a Nyugatnak Kelemen Krisztán, önkormányzati képviselő. A lakók teljesen kiszolgáltatott helyzetben érzik magukat.

Ígérjük, a problémára még visszatérünk, és részletesebben is foglalkozunk vele.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Aktuál