A népszavazás napján – december 14-én, szerdán – a város lakossága már hajnalban talpon volt. A polgárok ünneplőbe öltözve istentiszteletre, onnan pedig szavazni mentek.
A szavazóhelyiségek a következők voltak: Az Orsolyiták Bauer-féle háza a Széchenyi tér és a Várkerület sarkán; a kereskedelmi iskola az akkori Kis utcában; a Polgári Fiúiskola a Halász utcában; az Iparos tanonciskola a Fövényvermen; az Irgalmas nővérek rendháza a Fürdő utcában; az államrendőrség Ősz utcai épülete; az Evangélikus Tanítóképző és a Felső Leányiskola a Deák téren.
Voksolni reggel nyolc órától délután hat óráig lehetett. A szavazás a következőképp zajlott: a voksoló bement a bizottság helyiségébe, ahol átadta a városi tanács aláírásával és a tábornoki bizottság francia körbélyegzőjével ellátott, november 25-i keltezésű szavazóigazolványát. Az elnöktől átvett egy kék színű (magyar) és egy sárga színű (osztrák) szavazócédulát, a hozzá tartozó borítékkal, majd belépett a kijelölt fülkébe.
Amelyik mellett döntött, azt a szavazócédulát ép formában, amelyik ellen szavazott, azt pedig széttépve belehelyezte a borítékba. A leragasztott borítékot ezután a bizottság mellé beosztott antant-tiszt kezébe adta, aki azt – mindenki szeme láttára – beledobta az urnába. A szavazás befejeztével a ládákat gézszalaggal lezárták, valamint több helyen lepecsételték az antantmisszió bélyegzőjével.
A titkos népszavazás végeredményét december 17-én a Zrínyi Ilona Tiszti Leánynevelő Intézetben hirdették ki. Az eredmény pedig ismert: a kilenc érintett településről, azaz Sopronból, Ágfalváról, Harkáról, Fertőbozról, Kópházáról, Fertőrákosról, Bánfalváról, Balfról és Nagycenkről Magyarország mellett 15334 fő, Ausztria mellett pedig 8227 fő szavazott, emellett 502 érvénytelen szavazat volt. Az egyes települések szavazati eloszlása ugyanakkor nem volt ennyire egyértelmű: a kilenc érintett településből ugyanis 5-ben is az Ausztriához való csatlakozásra szavaztak többen.
Az országgyűlés A soproni népszavazás emlékének törvénybe iktatásáról szóló 1922. évi XXIX. törvényben a Civitas fidelissima, azaz a Leghűségesebb város címmel jutalmazta Sopront, ahol a 61 méter magas Tűztorony déli részén ezután alakították ki a Hűségkaput.
(Wikipedia, Husegnapja.hu)