A szaúdi király fia a felelős a mekkai katasztrófáért

Legalábbis az Iránban tüntető tömegek szerint Ál Szaúd herceg konvoja miatt tört ki a pánik, aminek következtében több százan haltak meg.

Az ad-Dijár, libanoni lap szerint a király fia, illetve annak konvoja okozta a mekkai katasztrófát, ami eddig 717 halálos áldozatot és több mint 800 sérültet követelt. Iránban tüntetnek, és a királyi családot okolják, miközben a szaúdi hatóságok mindent tagadnak.

Tüntető asszonyok Irán legfelsőbb vezetőjének, Ali Hoszajni Hámenei-nek képével
dailymail.co.uk

Idén is rengetegen, körülbelül kétmillióan érkeztek Mekkába, hogy megkezdhessék a muzulmán zarándoklatot, a haddzsot. A baleset akkor történt, amikor a hívők az Arafát-hegyről az ördög megkövezésének helyszínére tartottak. Arról egyelőre nincsen hivatalos információ, hogy a tömeg mitől riadt meg, illetve mi okozta a pánikot.

A libanoni lap és az irániak azonban mégis tudni vélik az okot. Szerintük a király fiának konvoja tehet mindenről. Ál Szaúd herceg ugyanis 200 katonából és 150 rendőrből álló kísérettel akarta megközelíteni az ördög szimbolikus megkövezését, ami persze megzavarta a zarándoklókat. Egyes források szerint a hívők a korábbi haladási iránnyal szemben indultak, míg mások azt mondják, a konvoj miatt több utat is lezártak, így a rengeteg embernek csak egy választása maradt.

Ezrek indulnak a sátán szimbolikus megkövezésének helyszínére
dailymail.co.uk
A balesetben 717-en vesztették életüket
dailymail.co.uk

Iránban a szaúdi király fejét követelik

A katasztrófa után Iránban ezrek tüntetnek a király fejét követelve. Az ország Szaúd-Arábia egyik legnagyobb riválisa és az, hogy 131 állampolgárt vesztettek el a balesetben, csak olaj volt a tűzre – írja a Daily Mail. A demonstrálók és a politikusok szerint Rijád egyszerűen alkalmatlan arra, hogy egy ilyen eseményt megszervezzen és irányítson.

Míg a tömegek az utcán tüntetnek, és az uralkodócsalád halálát kívánják, addig a miniszterelnök New Yorkból üzente a szaúdiaknak – vállaljanak felelősséget a történtekért. Természetesen a legtöbb iráni politikus is azon a véleményen van, hogy a szervezők tehetnek mindenről, így az ügy kivizsgálására már egy bizottságot is létrehoztak.

Teheránban a királyi család halálát kívánják
dailymail.co.uk
A tüntetők a mekkai katasztrófa után vonultak az utcára
dailymail.co.uk

Az ad-Dijár szerint Szaúd-Arábia minden olyan hírt cáfol, ami a királyi konvojt, illetve Ál Szaúd herceget teszi felelőssé. A libanoni lap egyik cikkében azt is közölte, hogy a király 28 illetékest nevezett meg, akiknek állítólagos lefejezését pénteken, a zarándokok szeme láttára hajtották végre.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál