Vereséggel nyitott a nemzetközi porondon a Körmend

Izgalmas meccset hozott a listavezetők csatája.

A holland listavezető fogadta a magyar elsőt az új FIBA-kupa nyitányán. Az első kosár a Gröningené volt, de Katura triplájával fordított a Körmend, majd Duinker egy 2+1-es akcióval pakolt rá a vendégek előnyére. 9-0-val fordítottak azonban a hazaiak (13-6). Dickerson - a változatosság kedvéért - egy triplával törte meg a vasiak kosárcsendjét. Elképesztő százalékkal dobtak a hollandok, volt már 23-11 is az állás, de Teo Cizmic mester nem kért időt. Az utolsó akciónál Katura elhagyta a labdát, így 25-19 állt a táblán tíz perc után.

Sullivan hármasa nyitotta a második negyedet. A tizenkettedik percben, 28-19-nél Cizmic kért először időt. Óriási kapkodássá, néha már eszetlenné vált a játék mindkét oldalon. A játékrész derekán beállt Kendrick Perry is, aki ugyan eleinte nem szállt be jól, de az ő büntetői zárták az első félidőt (45-33).

Donar Gröningen – Egis Körmend 78-71
A körmendiek alulmaradtak a nyitómeccsen
fibaeurope.com

Channels szerzett labdát, majd dobott könnyű ziccert a szünet után. Nem tudott azonban közelebb férkőzni ellenfeléhez a Körmend, állandósulni látszott a 15 pont körüli differencia. A huszonharmadik percben, 51-35-nél ismét időt kért a magyar csapat. Hiába szigorítottak védekezésükön, és jöttek vissza tíz pontra a piros-feketék, Brownék rendre gyilkos triplákkal verték vissza a rohamokat. De aztán bebizonyosodott, hogy ők is tudnak hibázni, az MTE egészen hat pontra jött fel, ám a végjátékot elszúrták Ferenczék, így 63-54-ről várták a csapatok a záró felvonást.

Egy pillanatra sem adta fel a Körmend, de percekig nem született kosár, így sokáig nem tudott közelebb férkőzni riválisához. Három és fél perc volt hátra, amikor Katura hármasa után 67-63-ra módosult az állás, felcsillant a remény. Pláne azok után, hogy Dickerson közelijével már csak kettő volt közte. Ennél közelebb azonban már nem jutott a magyar csapat, még épp időben eszmélt a Gröningen, amely a mérkőzés egészét tekintve, összességében megérdemelt győzelmet aratott.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport