Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán Cs. Péter 21 éves ceglédi lakos ellen.
A rendőrségre a mentőszolgálat munkatársai tettek bejelentést 2015. december 10-én a reggeli órákban arról, hogy egy ceglédi ingatlanban két holttestet találtak.
A helyszínre kiérkező orvos elsődleges véleménye szerint a 61 éves nő és a 39 éves férfi halálát idegenkezűség okozta.
A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként a bejelentés után fél órával az egyik szomszédos ingatlanban elfogták és a Ceglédi Rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 21 éves férfit.
Cs. Pétert a Pest megyei nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte. Elmondta, hogy előzetes szóváltást követően végzett áldozataival. A nyomozóhatóság kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését.