Öt őszi túraajánlat, ha már unjuk a négy falat bámulni

Könnyebb és nehezebb túrákat válogattunk össze.

Az ősz talán a legjobb időszak arra, hogy bakancsot húzzunk és elinduljunk. Összeszedtünk öt olyan túracélt, amelyek között könnyebb sétát, hosszabb erdei barangolást és komolyabb hegyi túrát is találunk.

Írottkő – a klasszikus vasi túra

Olvasó

Ha ősszel túrázni indulunk, az Írottkő szinte kihagyhatatlan. A Kőszegi-hegység legmagasabb pontja többféle útvonalon is megközelíthető, így a túra hosszát és nehézségét is kedvünk szerint alakíthatjuk. A hosszabb út nagyjából 14-15 kilométeres oda-vissza túra, a kilátás pedig természetesen ősszel is megéri a kaptatókat.

Csepregi erdők – meglepetések a fák között

Józing Antal

Csepreg környékét kevesebben emlegetik túracélpontként, pedig az erdők és tavak között meglepően változatos útvonalakat találunk. Egy körülbelül 14 kilométeres túrán már bőven van időnk kiszellőztetni a fejünket, közben pedig a Tilos-erdő környékének csendesebb arcát is megismerhetjük.

Ság hegy – egy vulkán nyomában

Mészáros D. Zsolt

A Celldömölk mellett magasodó Ság hegy már komolyabb program. A hegy megmászása és körbejárása legalább egy fél napot igényel, cserébe nem mindennapi táj fogad minket. Érdemes a régi vulkáni kráterbe is leereszkedni, a túrát pedig akár a Kemenes Vulkán Park meglátogatásával is kiegészíthetjük.

Bazaltutca – különleges sziklák között

Józing Antal

A Keszthelyi-hegység északi részén található Bazaltutca egészen más élményt kínál. A különleges sziklaképződményeket akkor látjuk igazán jól, amikor már nem takarja el őket a lombkorona. A környéken egy apró barlang és egy régi kőbánya is akad, így egy rövidebb kirándulásból is tartalmas program kerekedhet.

Rax – ha már nem elég a domb

Mészáros D. Zsolt

Ha egy komolyabb hegyi túrára vágyunk, Ausztriáig is érdemes elmenni. A Rax 2000 méter körüli csúcsai között már valódi hegyi környezet vár, sziklás kaptatókkal, köddel és egészen más léptékű panorámával. A hosszabb, könnyebbnek számító útvonalon is szükség van némi kondícióra, a Karl-Ludwig-menedékház pedig nagyjából 1800 méteren kínál pihenési lehetőséget.

Akár csak egy pár órás erdei sétára indulunk, akár egész napos túrát tervezünk, az ősz jó apropó arra, hogy kicsit magunk mögött hagyjuk a várost. Csak egy bakancs kell, meg egy szabad nap.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Helyek