Folytassa Körmend!

Nagyot durrantott a piros-fekete alakulat és legyőzte a nyolc meccse veretlen Sopront.

A jelenleg az NB 1 A csoportos férfi kosárlabda bajnokság leghosszabb veretlenségi sorozatát produkáló Sopron otthonába látogatott szerda este az Egis Körmend. A feladat tehát nem volt kicsit. Egyrészt a nyolc meccses győzelmi sorozatot megtörni, másfelől pedig a múlt hétvégén szerzett győzelemből lendületet meríteni. Hiszen a folytatásban a bivalyerős Atomerőmű vár mind a bajnokságban, mind pedig a Magyar Kupában a körmendi együttesre.

A Sopron aztán hiányos kerettel állt ki, hiszen Bavcic sérülés miatt nem vállalta a játékot. Teo Cizmic pedig színtiszta légiós ötöst küldött pályára. McKinney zsákolásával kezdődött a találkozó, amit további vendégkosarak követtek. Nagyon sok hibával kezdetek a hazaiak, majdnem két és fél percet kellett várni az első találatukra. Ezt végül Dénes Gábor szerezte. A 3. percben időt kért a Sopron. Másodperceken belül 3-11-ről 9-11-re kozmetikáztak a soproniak. Ezt követően viszont Parish Petty percei következtek, tripláéival ismét meglépett a Körmend. A negyed végül nyolc pontos Körmend vezetéssel zárult.

A második negyedet is a Körmend kezdte jobban, a 12. percben Duinker ziccerével már 10 pont volt az előnyük, majd Tóth Norbert is betalált távolról. Újabb időt kért Sabáli edző. A 14. percben Takács törte meg a hazai kosárcsendet, hárompontosa a hazai csapat első pontjait jelentette a negyedben. Majd a folytatásban is Takács pontjai kellett, hogy a Sopron úgy ahogy partyban tudjon maradni. A hazaiak egész negyedben dobott 13 pontjából 8 az ő nevéhez fűződött. A félidőben 33-41-es vendégelőnyt regisztrálhattunk.

Kisebb csetepatével kezdődött a harmadik tíz perc. Tóth Gergely és McKinney akaszkodtak össze a palánk alatt, amire természetesen megérkeztek a társak is. A végeredmény: kettős fault a két kezdeményezőnek, majd technikai hiba hazai oldalon Tóthnak és Dénesnek, a vendégeknél pedig McKinneynek. Az incidens a Sopront zavarta meg jobban, a nagyon sok pontatlan dobásuk mellett védekezésben sem remekeltek. A 27. percben már 17 pontos hátránynál kért ismét időt Sabáli. A negyed végére ebből hármat sikerült ledolgozni.

A záró negyedben egész pályás letámadással is próbálkozott a Sopron, azonban ezt is könnyedén átjátszották a piros-feketék. A mai este mind támadásban, mind védekezésben, mind koncentrációban felkészültebb volt a Körmend, így egy megérdemelt, nagyarányú győzelmet arattak a Novomatic Arénában, megtörve a Sopron nyolcmeccses nyerő sorozatát.

Sabáli Balázs, a Sopron vezetőedzője: Gratulálok a Körmendnek, megérdemelten nyertek. Az agresszív játékukhoz nem tudtunk ma felnőni és azt gondolom, hogy a két csapat közötti különbség mindenképp az volt, hogy a miss matches szituációkat ők többször kosárral fejezték be, mi viszont nem tudtuk ezt megoldani. Fájó persze egy ilyen nagyarányú vereség, de tovább kell lépnünk, hisz közel a következő mérkőzésünk.

Teo Cizmic, a Körmend vezetőedzője: Ma nagyon elszántan utaztunk és nyerni jöttünk Sopronba, mert idegenbeli meccset is kellett most már hoznunk. Minden meccs döntő a számunkra, örülök, hogy a játékosaim ilyen kemény és lelkes hozzáállást tanúsítottak, úgy gondolom, ez volt a siker elsődleges kulcsa.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport