Hatalmas robbanás volt Ankarában, legalább húszan meghaltak

A merénylők katonákat szállító buszokat vettek célba.

A CNN törökországi tudósítója szerint Ankara belvárosában, alig néhány száz méterre a parlament és a miniszterelnöki hivatal épületétől egy katonai parancsnokság közelében robbantottak. A kormányzati épületekben éppen magas biztonsági fokozatú tanácskozást tartottak Recep Tayyip Erdogan elnök részvételével.

Robbanás Ankarában
Forrás: AFP

A kormányszóvivő bejelentette: terrorakció történt. Az autóbombát egy katonai egységeket szállító konvoj mellett robbantották fel. A merénylők katonákat szállító buszokat vettek célba, amelyek éppen megálltak a piros lámpánál. Egyelőre 20 halálos áldozatokról és 45 sebesültről érkezett hír.

Robbanás Ankarában
Forrás: AFP

Ahmet Davotoglu török miniszterelnök a robbanást követően lemondta tervezett utazását Brüsszelbe, ahol uniós tagállamok vezetőivel tanácskozott volna, elsősorban a migrációs válság kezeléséről.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Terror