Netanjahu szerint a háború következő szakasza jön

Felvonult az izraeli hadsereg, küszöbön az offenzíva.

Támadóműveletek sorára, köztük összehangolt légi, tengeri és szárazföldi akciókra készül az izraeli hadsereg a háború következő szakaszában a Haaretzben idézett közleményük szerint.

„Az izraeli hadsereg zászlóaljai és katonái az egész országban készen állnak a bevetésre, valamint készen állnak a háború következő szakaszára, amely egy jelentős szárazföldi hadművelet körül összpontosul" - áll az Izraeli Védelmi Erők közleményében, amit a 444 idéz.

Időpontokat, így a támadás megindításának idejét nem adtak meg, de Izrael arra kérte a Gázai övezet északi részén élőket, hogy meneküljenek. Emellett bejelentették, hogy az alapvető harci felszerelések lassan megérkeznek az érintett helyszínekre, a hadsereg alakulatai pedig stratégiailag az ország egész területén felvonultak.

Netanjahu katonák között
twitter

Közben az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu is arról beszélt az izraeli csapatoknak, hogy „jön a következő szakasz”.

Az izraeli erők korábban jelentették be, huszonnégy órát adnak, hogy a lakosság távozzon Gázai övezet északi részéből, ez a huszonnégy óra szombatra lejárt. Közben az élelmiszer-, üzemanyag- és vízkészletek gyorsan apadnak, miután Izrael megtiltotta a Gázai övezetbe és onnan való kilépést.

Nem mindenki tud azonban elmenni az érintett területekről: a Gázai övezet északi részén található két kórház korábban közölte az izraeli hadsereggel, hogy az evakuációs parancs ellenére nem indulnak el dél felé, mert Gáza déli részén nincs olyan egészségügyi intézmény, ami befogadná őket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Terror