Párizs a 2024-es olimpiával válaszol a terrortámadásokra

Bár még Budapest, Róma és Los Angeles is versenyben van, a novemberi támadások miatt Franciaország küldetésének érzi az ötkarikás játékok megrendezését.

Szörnyű és megrázó mindaz, ami novemberben a francia fővárosban történt, de minden helyzetben tudni kell felállni és megfelelően reagálni. Bár Coubertin báró azon reménye, hogy az olimpiai játékok teljes világbékét hoznak, sajnos nem valósult meg, talán azzal, ha 2024-ben Párizs rendezhetné az ötkarikás játékokat, kicsit mégis közelebb kerülnénk az eredeti célhoz.

Párizs polgármestere, Anne Hidalgo, olyan híres olimpikonok társaságában fejtette ki abbéli reményeit, hogy megnyerik a szervezés jogát, mint Bernard Lapasset és Tony Estanguet. A szerdai sajtótájékoztatón hozták nyilvánosságra az esetleges francia olimpia szlogenjét is. A terrortámadások után talán nem kell megmagyarázni, hogy az „Egy álom ereje" (La force d'un rêve) mire is utal valójában.

A francia főváros mellett Budapest, Róma és Los Angeles is verseng a rendezés jogáért. Erről a Nemzetközi Olimpiai Bizottság limai kongresszusán, 2017 szeptemberében dönt majd. Franciaország rendezett már nyári és téli olimpiát is, így a polgármester joggal bízhat a győzelemben és abban, hogy a franciák teljesíthetik a nemes küldetést.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport