Simán túllépett a Pécsen a Körmend

Tizenkilenc pontos győzelmet arattak a piros-feketék.

McKinney-Jones triplája nyitotta a Pécs elleni Körmend találkozót szombat este. A Körmendiek a héten begyűjtött kaposvári győzelem mellé most újabb diadalt készültek aratni. A Pécs ugyanis még mindig tartalékosan érkezett a Rába-partjára. Walker sérülés miatt, Budimir pedig nagypapájának halála miatt nem utazott el a baranyaiakkal. Ennek ellenére a találkozó második percében Popadics triplája után 5-8-as vezetésre álltak a vendégek. A Pécs jól tartotta magát, egészen az első negyed utolsó 2 percéégi. Ferencz triplája (21-18) után kért időt Csirke edző. A játékrész végére a különbség azonban így is megmaradt.

A második 10 percben aztán rákapcsolt a Körmend. A kezdeti 3 pontos fórjukat duzzasztani kezdték, Dickerson szerzett labdából kivitelezett zsákolásával a körmendiek átlépték a lélektani 10 pontos határt. A hazaiak innen már nyeregben voltak és a negyedet végére 11 pontos körmendi előnyt mutatott az eredményjelző.

Egis Körmend – Pécsi VSK-PANNONPOWER NB I-es kosárlabda-mérkőzés
Channels 14 ponttal szállt be a Pécs verésbe
Bonyhádi Zoltán

Popadics büntetői után, Dickerson kosarával az első mezőny találat is megszületett a második félidő második percében. A körmendiek nagyon belelendültek, McKinney-Jones zsákolása után 15 pontos előnnyel dőlhettek hátra a kispadon a hazai játékosok. Csirke Ferenc ugyanis ismét időt kért. A vasiak azonban megállíthatatlannak bizonyultak. Petty ziccere után 20 pontra lépett el a Körmend, amit a folytatásban kényelmesen tartani is tudtak.

5-0-s körmendi menettel (66-43) kezdődött az utolsó 10 perc. A hazai győzelemhez ekkor már kétség sem fért. Cizmic edző pedig minden játékosának lehetőséget is adott a pályán. A pécsi kosárcsendet végül Kővágó-Laska Márk büntetője törte meg. A vége már izgalmak nélkül telt. A Körmend könnyedén győzte le a kulcsjátékosai nélkül felálló pécsi együttest.

Egis Körmend – Pécsi VSK-PANNONPOWER NB I-es kosárlabda-mérkőzés
Voltak véres jelenetek is
Bonyhádi Zoltán

A körmendi közönség a meccs végén a szűnni nem akaró ünneplésben éltette a csapatot és Cizmic vezetőedzőt, akinek egyébként a nyakkendőjét, relikviának kérte el az egyik hazai drukker.

Teo Cizmic, a Körmend vezetőedzője: Egy tartalékos Körmend érkezett ma hozzánk. Ezért kisebb fordulatszám is elég volt a győzelemhez. Aminek örülök, hiszen a játékosok így is nagy terhelést kapnak. Szerencsére nem sérült meg senki a mai meccsen és minden játékosnak lehetőséget tudtam adni.

Csirke Ferenc, a Pécs vezetőedzője: 2013 óta nem kaptunk ki itt Körmenden. Hát most megszakadt ez a sorozat. Úgy nagyjából a 8. percig tudtuk tartani a lépést a hazaiakkal, aztán kijött a csapatok közti különbség. Próbáltuk kihozni a meccsből a maximumot. A negyedik negyedben nem feladni akartuk a meccset, de kénytelen voltam a csapatom kulcsjátékosait pihentetni, hiszen még több sérülést már nem tudunk elviselni. A jövő héten nagyon fontos meccsek várnak ránk. Czukor Bencét így is a szombathelyi kórházba kellett szállítani a meccs után. Az oldalát fájlalja, egyelőre nem tudjuk még mi történt vele. Eddig még nem volt rá alkalmam, így most gratulálok a Körmendnek a kupa győzelemhez.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport