Az alapszakaszban eddig két mérkőzésből kettő paksi győzelem után komoly elszántságot mutatott a Körmend, hogy megszerezze első diadalát az ASE ellen.
A meccset aztán a hazaiak kosara nyitotta, Dunn volt eredményes triplából. Ám gyorsan válaszolt rá a vendégek centere Duinker, aki szintén egy távoli dobással kezdett be. Akár csak a nyitó percben, a folytatásban is fej, fej mellett haladtak a csapatok. Egyik együttes sem tudott komolyabb előnyt kicsikarni a meccsen. A negyed vége felé csupán a büntetőknek köszönhetően tudott némi előnyt csikarni magának a paksi együttes, a részeredményben ez 3 pontos hazai fórt jelentett.
A második 10 perc több mint egy perces kosárcsenddel kezdődött. Aztán Barnies talált be és növelte az ASE pontjait. A Körmend néhány hibája után a házigazda könyörtelenül kihasználta a kínálkozó lehetőséget és ezzel az előnnyel élve a nagyszünetre 6 pontos paksi előny alakult ki.
A harmadik negyed aztán további izgalmakat hozott. A játékrész ötödik percében ugyanis Petty kosarával 1 pontra közelítette meg a Körmend az ASE-t. Majd Ferencz triplájával át is vette a vezetést (56-58) a vasi együttes.
0-14-el, parádésan nyitotta a Körmend az utolsó negyedet. Nem sok esélyt hagyva a hazaiaknak a mérkőzés kimenetelét illetően. A vasiak aztán éltek is a kínálkozó lehetőséggel és végül magabiztosan győzték le az eddig hazai pályán veretlen paksi együttest.
Schmidt Béla, az ASE vezetőedzője: Nagyon sajnálom, hogy most vesztettük el a hazai veretlenségünket, és Húsvét alkalmából nem tudtuk megajándékozni őket a győzelemmel. A második félidőben szétesett a támadójátékunk, nagyrészt a körmendi védekezésnek köszönhetően. Próbáltunk szerkezetet váltani, de semmi sem jött össze, gratulálok a Körmendnek. Nincs sok időnk ezen rágódni, most egy kis regenerálódás következik, szerdán folytatjuk.
Teo Cizmic, a Körmend vezetpedzője: Gratulálok a Paksnak, ők is jól játszottak, legutóbb ők nyertek Körmenden, most mi nyertünk itt Pakson. Ez a szép a középszakaszban, hogy közel azonos képességű csapatok játszanak egymás ellen. Most nekünk jött ki a lépés.