Magára talált a Körmend

Az ASE volt a formába lendülés szenvedő alanya.

McKinney-Jones triplájával indult a Körmend szerda délutáni mérkőzése. A paksi oldalon Eilingsfeld ült civilben a padon, a hazaiaknál azonban mindenki mezt húzott. Nagy lendületet vettek a hazaiak a meccs elején. Jól mentek a triplák is. 8 ponttal is mentek már Channelsék, ám ekkor eszmélt az ASE. A körmendiek labdaeladásaiból szerzett rendre kosarat a vendég gárda. A negyed pedig így teljesen döntetlen részeredményt hozott.

Dunn pontjaival szerzett lépéselőnyt a paksi gárda. Aztán a másik oldalon Channels is betalált egy hármassal. Az etap utolsó percéig teljesen kiegyenlítetten folyt a mérkőzés, ám az ASE elkezdte eladni labdáit, amit a vasiak rendre értékesítettek. A félidőre meg is lett körmendiek 8 pontos előnye.

McKinney-Jones triplájával indult a második félidő. Ezzel pedig 11 pontra tornázta előnyét a Körmend, majd 7-0-s periódussal még tovább növelte azt. A mutatott játék alapján pedig joggal érezhette zsebében a mai meccset a hazai alakulat. Pláne, hogy Petty kosarával már 21 pontos hazai vezetést mutatott az eredményjelző.

Egis Körmend - Atomerőmű SE
Petty 24 pontjával a legponterősebb volt ma a mezőnyben
Vágvölgyi Bálint

Sok izgalom már nem is jutott a végére, a Körmend lesimázta a Atomerőmű csapatát.

Teo Cizmic, az Egis Körmend vezetőedzője: Gratulálok a csapatomnak és köszönjük a közönség bíztatását és azt is, hogy három vesztes meccs után is ilyen sokan jöttek és szurkoltak nekünk. Jól kezdtük a meccset, aztán egy kis megtorpanás után ismét magunkra találtunk. 21 asszisztja volt a csapatomnak, ami azt mutatja, hogy egységben voltunk, ment a labda, mentek a passzok. Bízom benne, hogy sikerül a folytatásra átmentenünk ezt a formát.

Schmidt Béla, az Atomerőmű SE vezetőedzője: Gratulálok a Körmendnek. Az első félidőben az eladott labdák és az elhagyott lepattonók ellenére is tudtuk magunkat tartani, aztán a harmadik negyedben megpecsételődött a sorsunk, futottunk az eredmény után. Megérdemelten nyert a Körmend.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport