Az éjjel soha nem érhet véget

Pláne, ha a Körmend legyőzi a Szolnokot. Most ez történt.

Komolyabb parázs hangulatot nem, de a szokásos körmendi atmoszférát meghozta a piros-feketék örökrangadója. A feldobásnál a Szolnok hozta el a labdát, ám két támadás is kellett, mire az első pontok megszülettek. Keller szerezte a kosarat, a körmendi közönség nem kis „örömére”. A Szolnoknak továbbra is nélkülöznie kellett Milosevicset és Burrellt is, ám ez a mérkőzés első perceiben mit sem látszott, a bajnoki címvédő szilárdan tartotta magát a kupa győztessel szemben. Az első negyedben csupán egyetlen ponttal tudott jobb lenni a hazai együttes.

Kemény küzdelemmel folytatódott a találkozó. Keller „hozott össze” egy technikait. A csapatok között pedig továbbra is 1-2 pontnyi különbség mutatkozott. Az első komolyabb differencia a meccs 17. percében mutatkozott, 5 pontos előnybe kerültek a vendégek. Időt is kért Cizmic edző. Visszajött a Körmend a meccsbe, a félidőre egált mutatott az eredményjelző.

Jared Jones, majd Vojvoda triplázott egyet, röviddel rá Petty is betalált egy távolival. Lépéselőnybe került a Szolnok. Az 5 pontos fórját pedig magabiztosan őrizte is a piros mezes alakulat. Gregory újabb pontjai után kért időt Teo Cizmic. A rövid szünet eredményes is volt. A Körmend pillanatok alatt összekapta magát és az idő közben 7 pontra hízott szolnoki előnyt, pillanatok alatt dolgozta le. A körmendi közönség pedig együtt élve a játékkal folyamatosan hajtotta övéit. 11-0-s periódussal zárta a Körmend a negyedet.

Szolnoki kosarakkal folytatódott a meccs. A negyedik negyed elején így ismét a vendégoldalra került a vezetés. 0-8-at produkált a Szolnok. A Körmend első kosarait McKinney-Jones, büntetőkből szerezte. Továbbra is fej-fej mellett haladtak a csapatok. Az utolsó percben egy kosárral volt jobb a Körmend. Wittmannt pedig a társai segítették le a parkettről, a combját fájlalt a Szolnok irányítója, aki már vissza sem állt a játékba. A végére még egy kis faul-büntető játék belefért, ám a hazaiak nem engedték ki a győzelmet a kezükből.

Teo Cizmic,az Egis Körmend vezetőedzője: Köszönöm a szolnoki gratulációt, és egyben viszonzom is a közép szakasz megnyeréséért. Mi ma egy nagyon jó Szolnokkal találkoztunk, látszott az edzőváltás utáni munka, hogy a csapat kezd összeérni. Miloseviccsel és Burrell-el egy teljesen másik csapat lett volna a pályán, valószínű nehezebb dolgunk is lett volna. Ám ma így sikerült nyernünk, nagyon örülök neki.

Sztojan Ivkovics, a Szolnok vezetőedzője: Gratulálok a Körmendnek, jó meccs volt. Végre nem streetballt mutatott a csapatom, hanem kosárlabdát. Sok pick and roll megoldással és kemény védekezéssel. Problémát okozott, hogy három emberünknek is négy faulttal kellett végig játszania, de ki húztuk. Gratulálok a saját csapatomnak is a középszakasz megnyeréséhez és bízom benne, hogy ahogy megnyertük az alapszakasz, a középszakaszt, úgy a bajnokságot is megfogjuk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport