Újra zúzott a Crushers

A szombathelyi amerikai focisták kiütötték ellenfelüket.

Vasszészécsenyben fogadta a Szombathely Crushers az újonc Boda Troopers-t.

A hazaiak gyorsan vezetést szereztek, hiszen Tatár István már a második futó játékkal megszerezte az első touchdown-t, majd jött Orsós Attila rúgása és a jutalompont.

A következő pontok már a második negyedben jöttek. Tatár ismét td-nal kezdett, majd jött a jutalom pont is. Molnár Dávid labdaszerzéséből egy újabb td-t szerzett a csapat, majd Tatár harmadszorra is megismételte ezt, Orsós pedig remek rúgásaival hozta a jutalom pontokat. Ezzel a félidőre már 34-0 volt az állás a Crushers javára.

Szombathely Crushers – Boda Troopers
Hengerelt a Crushers (kattintson a galériáért)
Mészáros Zsolt

A második félidőre a Troopers is megtalálta magát, de a támadásokat nem sikerült befejezniük. Piskor Péter td-je és Orsós jó rúgása újabb hét pontot hozott a hazaiaknak, majd egy end zone-ban történő szerelésért újabb 2 pontot szerzett a Crushers.

Piskor szorongatott helyzetből egy hatalmas passzal találta meg Szabó Áront, aki td-t szerzett, majd jött Orsós szokásos találata. A mérkőzés Piskor harmadik td-jével és Orsós jutalompontjával zárult, így alakult ki az 57-0-ás végeredmény.

Gildo Nator, a Crushers vezetőedzője:

Nagy győzelmet arattunk ismét, mindenki tette a dolgát, működött a csapat. Elégedett vagyok a csapatjátékkal. Nem állhatunk meg keményen kell dolgoznunk és fejleszteni kell a csapatjátékunkat. Mindenkit be kell tudnunk építeni a csapatba, hogy tudja mi a feladata. Voltak hiányosságaink,amiket ki kell javítanunk, hogy ne adjunk lehetőséget az erősebb csapatoknak sem a későbbiekben. A következő két hétben keményen kell edzenünk és készülni a következő mérkőzésre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport