Három embercsempészt kapcsoltak le a győri rendőrök

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának jelzése alapján április 23-án 22 óra 20 perckor ellenőrizték egy Nissan típusú személygépjármű vezetőjét, illetve utasait az M1-es autópálya 162. kilométerszelvényénél. Az intézkedéskor megállapították, hogy A. S. 26 éves és S. M. S. 31 éves angol állampolgárok 11 külföldi személyt (4 szír és 7 afgán állampolgárt) akartak illegálisan Ausztriába szállítani.

A rendőrök a két férfit elfogták és embercsempészet miatt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Osztályára előállították. A nyomozók a gépkocsi vezetőjét és az autóban mellette helyet foglaló társát gyanúsítottként hallgatták ki, járművüket pedig lefoglalták. A rendőrök a 11 illegális bevándorlóval szemben tiltott határátlépés szabálysértés kísérlete miatt eljárást indítottak.

A Mosonmagyaróvár Rendőrkapitányság járőrei április 24-én a hajnali órákban igazoltatták egy BMV típusú jármű vezetőjét és utasait az M15-ösön. Az ellenőrzéskor a sofőr S. M. 34 éves férfi egy olasz tartózkodási engedéllyel igazolta magát, egyéb úti okmánnyal nem rendelkezett.

A kocsiban utasként tartózkodó 5 fő közülük 2 szomáliai és 3 pakisztáni állampolgár személyazonosságát igazolni nem tudta és elmondták, hogy Szlovákiába szerettek volna eljutni. Mivel nem rendelkeztek okmányokkal és a schengeni tagállamokba történő beutazáshoz szükséges feltételekkel sem, a rendőrök a sofőrt és az utasokat is a helyszínen elfogták és a megyei rendőr-főkapitányság Határrendészeti Osztályára állították elő.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Osztály nyomozói megállapították, hogy a gépkocsit vezető személy indiai állampolgár. Ellene embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja, míg az 5 illegális bevándorlóval szemben tiltott határátlépés szabálysértés kísérlete miatt indítottak eljárást.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek