Az 500 fő elhelyezésére szolgáló börtön 2018 tavaszára készül el Komádiban. A Belügyminisztérium 2015 elején tette közzé pályázatát, amelyben lehetőséget kínált az önkormányzatoknak arra, hogy térítésmentesen ajánljanak fel területeket börtön építésére. A minisztérium a múlt hét elején a helyszínen egyeztetett az önkormányzattal, és az öthektáros városszéli területen zöldmezős beruházásként készül el a büntetés-végrehajtási intézet, amelyhez a több milliárdos forrásokat a kormány biztosítja. A beruházás 200-250 helyi lakosnak biztosít majd munkalehetőséget.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!