A Soproni Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetése miatt indított eljárást Gy. I. 36 éves soproni lakos ellen – írja a police.hu.
Vitát követő késszúrásról érkezett bejelentés a rendőrség ügyeletére május 1-én 13 óra körül Sopronban. A járőrök rövid időn belül a helyszínre érkeztek és megállapították, hogy a gyanúsított – szerelemféltés miatt kialakult – szóváltás után egy alkalommal megszúrta vitapartnerét, majd kocsijával elhajtott a IV. László király utcából. A 35 éves férfi könnyű sérüléseket szenvedett, azonban a támadás módja és eszköze alkalmas volt arra, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozzon.
A soproni rendőrök nagy erővel keresték az elkövetőt, azonban az egy órával az esemény után, önként megjelent a rendőrkapitányságon. A nyomozók – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!