A Soproni Rendőrkapitányság eljárást folytat lopás miatt ismeretlen tettes ellen, aki március 14-ről március 15-re virradóra egy soproni étteremből italt, mobiltelefont és konyhai eszközöket tulajdonított el- írja a police.hu.
A rendőrség kéri, aki a képen látható férfit felismeri vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatos bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Soproni Rendőrkapitányságon, vagy névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon, illetve az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú" zöld számát, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.