Jelenleg valamivel több mint 800 ismeretlen holttest, illetve testrész szerepel az Országos Rendőr-főkapitányság körözési nyilvántartási rendszerében - írta a Magyar Idők.
A legfiatalabbnak vélt holttest 16 és 26 év közötti, a legidősebb pedig 75 és 85 év közötti lehet. Az ismeretlen holttestek azonosításával egy külön csoport foglalkozik a rendőrségen belül.
Sok azonosítatlan ember korábban hajléktalan lehetett, itt ugyanis az eltűntet a családja és a környezetében élők sem keresik, nem tesznek bejelentést, sokszor azt gondolják, hogy a régen látott ember börtönbüntetését tölti.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.