Ferenc pápa november 11-én, Tours-i Szent Márton ünnepnapján találkozik az Olaszországból és más európai országokból érkező hajléktalanokkal a Vatikánban. A katolikus egyházfő a hozzá látogató állam- és kormányfőknek gyakran a Szent Mártont ábrázoló érmet ajándékoz. Ez azt a jelenetet ábrázolja, amelyen az akkor még római katonaként szolgáló, későbbi szent köpenyét kettévágva annak felét egy koldus vállára teríti. A szombathelyi születésű Szent Márton tiszteletére 2016-ot emlékévvé nyilvánították Magyarországon, Szombathelyen is számos programmal emlékeznek Savaria szülöttére.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!