Hamilton nyerte az időmérő edzést

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. A 31 éves versenyzőnek az idén ez a harmadik, pályafutása során pedig már az 52. pole pozíciója.

A második rajtkockát Hamilton csapattársa, a vb-pontversenyben vezető német Nico Rosberg szerezte meg, míg a harmadik helyről Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája startol majd Barcelonában. A Toro Rossótól átigazolt, a Red Bullban most debütáló holland tinédzser, Max Verstappen a negyedik helyen végzett, a két Ferrari viszont lemaradt, csak ötödik és hatodik lett Kimi Räikkönen, Sebastian Vettel sorrendben.

Meglepetést jelent, hogy Felipe Massa (Williams) már az időmérő első szakaszában kiesett, s csak a 18. helyről indul. A hazai közönség előtt szereplő Fernando Alonso viszont bejutott a McLarennel a kvalifikáció harmadik részébe, ami 24 futam után sikerült újra a brit istállónak, s először azóta, hogy Honda-motor dolgozik az autókban.

A 66 körös Spanyol Nagydíj vasárnap 14 órakor kezdődik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek