A Falcoban a továbbra is sérült Borszéki Csaba mellett, ujjsérülése miatt Pankár Tibor sem tudta vállalni a játékot.
A hazaiaknál betegsége miatt Takács csak a kispadon foglalt helyet, ellenben bemutatkozott az amerikai erőcsatár Derrick Stroud.
A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, az új légiós egy triplával mutatkozott be. A Falco a 7.percben vette át a vezetést Feigl és Gráczer ponterősségének köszönhetően és a negyed végéig meg is tartotta.
A folytatásban a csapategységre építő és külső dobásokkal
operáló szombathelyiek a félideig megtartották előnyüket miután a két korábban
említett játékos mellé Henrik is felzárkózott a pontszerzésben.
Megjegyzendő, hogy a három személyi hibás Benitez helyére érkező Mándity Máté
egy triplával köszönt be volt kenyéradójának.
A harmadik negyedben is folytatódott a fej-fej melletti küzdelem. A hazaiaknál Orosz mellé felzárkózott Kobale is, a Falconál továbbra is az egység volt jellemző. Már ekkor gondot okozott centerek sok faultja.
A záró negyedet a Falco kezdte három pontos előnnyel. Az első percekben mid két csapat óriási ziccereket hagyott ki. A sok személyi hiba miatt a szombathelyiek zónáztak, míg a hazaiak emberfogással védekeztek. Ennek ellenére csapatunkból a 35 és 36.percben Benitez és Feigl kipontozódott.
Érdekes módon a szolnokiak csak a 40.percben kapták első személyi hibájukat. A rendkívüli izgalmakban bővelkedő végjátékban a hazai pálya előnyét élvező szerencsésebb szolnokiak vonultak le győztesként.
A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a hazai szurkolók a mérkőzés folyamán több alkalommal trágár szavalókórussal illeték a Falco kapitányát. Nehezen viselték a Falco jó játékát, és a vendég kispadot védő plexit is betörték. Csak a szerencsének köszönhető, hogy az ott ülőknek nem okozott sérülést. Ez a rombolás a harmadik negyed közepétől több alkalommal megismétlődött ezért, továbbá a vendégek köpködése és pezsgővel való leöntése miatt három alkalommal állt a játék.