Végére ért a Double Pass három évig tartó átvilágítása, az eredmények pedig borzalmasak lettek. A céget még Dárdai Pál ajánlotta, a német és a belga szövetség is az ő javaslataikat betartva alakította saját utánpótlását. A DP 12 területre leosztva értékelte az utánpótlásképzést, a teljes jelentés ITT megtekinthető.
Kevés az egyéni képzés és a mérkőzésszituációk gyakorlása
A világ élvonalában már mindenütt felismerték, hogy mindenki szervezete másként reagál azonos edzésre, ezért az utánpótlásképzésben is egyéni edzésmódszerekkel dolgoznak. Kivéve Magyarországon. Ehhez hozzátartozna az egyéni teljesítmény mérés is, azonban Bernd Storck megrökönyödésére ezt sem használják - a szövetségi kapitány kinevezése után leginkább ezt nehezményezte.
A DP szerint az edzéseken a mérkőzés szerű gyakorlatok sem kapnak elég hangsúlyos szerepet, a tempó és az intenzitás sem volt megfelelő.A Puskás Akadémia hátul kullog, mégis egy rakás pénzt kap
A Puskás Akadémia szakmai munkáját már eddig is rengeteg kritika érte. (Meg az egész klubot, erről cikkünk itt. Így lett az ország leggyűlöltebb csapata a Puskás Akadémia 2016. April 29. 17:36 ) Nem elég, hogy az NB1-es (most már NB2-es) csapatban kevés saját nevelésű játékos szerepelt, helyükre olyan futballistákat hoztak, akikkel a csapat ki is esett az első osztályból. És hogy mi a helyzet azokkal a focistákkal, akiket mellőznek? Kérdezzék meg Kleinheisler Lászlót, akit annak idején a harmadosztályba száműztek.
Mindezek ellenére a felcsúti klub az, amelyiknek milliárdos a költségvetése. A lista szerint azonban még így is megelőzi többek között a Ferencváros és az Újpest utánpótlását is.
Öröm viszont, hogy a szombathelyi Illés Akadémia az idei rangsorban is dobogós lett, és egy helyet javított is a három évvel ezelőtti helyezéséhez képest.