Az ankét elején Illés Zoltán klubigazgató, egyesével mutatta be az új játékosokat. Mondanunk se kell a legnagyobb, szűnni nem akaró taps Illés Bélát az utóbbi évek egyik legjobb magyar labdarugóját köszöntötte.
A szurkolók tartsanak ki!
Az elmúlt hónapok értékelésénél Bíró Péter is a
klasszis leigazolását tartotta első számú fegyverténynek. Az elnök arra kérte
a szurkolókat, hogy soha többet ne forduljon elő az, ami a Siófok ellenni hazai
találkozón: amikor a csapnivalóan rosszul játszó Lombard Fc Haladást saját
közönsége valósággal lefütyülte a zöld gyepről. Bíró elmondta: kritizálni
lehet, ez része egy csapat és közönsége között meglévő kapcsolatnak, ugyanakkor
elfogadhatatlannak tartja, hogy egy publikum saját csapata ellen szurkoljon.
önmagunkhoz képest jobbak leszünk tavasszal.
Bozsik Péter szakmai igazgató a felkészülést jónak értékelte.
Biztos vagyok abban, hogy önmagunkhoz képest jobbak leszünk tavasszal. Az, hogy
mindez mire lesz elég az ellenfelekkel szemben, majd kiderül mondta a szakember.
Gelei Károly ügyvezető igazgató a klub súlyos pályagondjairól beszélt a
szurkolóknak, a vezető arra kért mindenkit, hogy az összefogás jegyében segítse a
csapatot.
Drágább belépő, olcsóbb bérlet
Illés Zoltán klubigazgató pedig a
bérletekről és a jegyáremelésről beszélt a fanatikusoknak. Az egyszeri
belépőkért többet kell fizetni, a bérleteket azonban hatalmas kedvezménnyel
válhatják meg a nézők. A Lombard FC Haladás nem titkolt célja, hogy rövid időn
belül 1500-2000 bérletessel rendelkezzen a klub.
Az új játékosok is szóltak egy pár szót a jelenlévőkhöz, beszámolójukból az derült ki, hogy mindannyiuknak sikerült beilleszkedni, mindannyian remekül érzik magukat Szombathelyen. Csupán a két román fiú nem bizonyult bőbeszédűnek, igaz Bíró Péter gyorsan hozzátette: nem is versmondónak szerződtette őket.
Mi legyen Jagóval?
Aztán a Jagodics Zoltán Fan Club klub pillanatai következtek. Több szurkoló
is kezdőbe követelte szerintük a csapat legjobb söprögetőjét. A frappáns
válasz sem késett sokáig, Bozsik Péter igazat adott a csapat szurkolóinak abban, hogy
Jagó a keret legjobb söprögetője. A baj csupán annyi, hogy mi nem játszunk
söprögetővel tette a hozzá az edző.
Én nem szólók bele a csapat összeállításába és
ezt természetesen Önöknek sem fogom megengedni!
A válasz nem győzte meg a jelenlévőket, az volt az ember érzése, mintha a
szurkolók valamiféle összesküvést sejtenének a harmincöt éves futballista
mellőzésében. Hiába mondta Gelei Károly hogy Jagodics a jobb keze a csapatnál,
hiába mesélte Bozsik Péter, hogy ők annak idején még magánemberként is
összejártak. A szurkolók hajthatatlanok voltak ebben a kérdésben.
A témát megunva aztán Bíró Péter az este egyik legfrappánsabb mondatával lezárta az ügyet: Én nem szólók bele a csapat összeállításába és ezt természetesen Önöknek sem fogom megengedni!
A Jagodics ügyön kívül a szurkolókat leginkább az utánpótlás helyzete érdekelte, ebben a kérdésben már könnyebben ment a szimpatizánsok meggyőzése.
Illés a sztár!
A közel két órás találkozó során egy dolog jelentette az állandóságot.
Akármilyen összefüggésben elhangzott Illés Béla neve, a közönség hatalmas tapssal
ünnepelte, az MTK Hungáriától szerződtetett labdarugót.