Népünnepély és Mirigy buli Szombathelyen

Kicsit buziztak, néha alpáriak voltak, de nagy sikerű koncertet adott az Irigy Hónaljmirigy Szombathelyen.

Bár a jegyár húzósnak tűnt – 2600 forint – rég láttam ennyi embert a Művelődési és Sportházban. Telve voltak a karzat székei, még a lépcsökön is ültek, s több százan buliztak állva a színpad előtti placcon is. Én például nem gondoltam volna, hogy ennyi kis miniszuper kölyök kedvence ez a nyolc fiú…

Az Irigy Hónaljmirigy jól felmérhette az igényeket, s azt adta, amit a közönség várt. Többnyire élőben nyomták – cipeltek is magukkal egy vagonnyi technikai felszerelést – elhozták az összes jól ismert dalukat és jelmezűket. Kis ének háttérvetítéssel, kis viccmesélés – néha vegyítve a nemi identitást firtató kérdésekkel, arra úgyis mindig kapható a magyar, meg az „én a fenekemmel is tudok énekelni” poénokkal –, és a közönség jó alapos megdolgozása.

A Fő Mirigy Sipos Péter ugyanis remekül tud kommunikálni a közönséggel. A közönség meg ki van éhezve erre. Szidták kicsit a tévé műsorokat is, s ha nem jelent volna meg Sváby András percekre a hatalmas kivetítő képernyőjén – neki ugye mindenhol meg kell jelennie néha a Totalcartól a Mirigy koncertig, had tudja mindenki, ki a nagy kulturmecénás Magyarországon – akkor is tudtuk volna, hogy a csapat a Tv2-hőz tartozik. Valahogy mindig az RTL-s műsorokat mószerolták jobban. Mentségükre kegyen mondva, nem vitték túlzásba a dolgot.

S még valami, amit pozitívumként kell leírnunk, egy kis poén kapcsán Latinovits Zoltán hangját hallhattuk, amint épp verset mondott, vagy a háttérkivetítőn Megszemlélhettük a Macskakaj című film részleteit, amúgy egy dal aláfestéseként. Aki ennyi ember elé némi igazi kultúrát is képes cseppenteni, azt csak dicséret illeti.

Ami pedig a lényeg: a jelen lévők igencsak jól szórakoztak pénteken este a Sportházban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Galéria