A JKSE egymás utáni hatodik szezonját tölti az NB I A-csoportjában, s eddig 3 győzelem és 7 vereség volt a mérlege a körmendiekkel szemben. A három sikert a jászságiak hazai pályán érték el, így otthon pozitív (2 vereség) a mérlegük a nyugat-magyarországiakkal szemben. Az előző szezonban viszont sikerült a körmendieknek Jászberényben nyerni (80-84), s most a szombathelyi vereség után Teo Cimic legénysége éppen a Jászság fővárosában szeretett volna javítani. A házigazdák ezzel szemben első idei hazai sikerük reményében léptek pályára annak tudatában is, hogy ellenfelük számított a találkozó esélyesének. Mindkét oldalon mindenki hadra fogható volt, azaz a legjobbjait szerepeltethette Stevan Tot és Teo Cizmic is.
Mindkét együttes kezdő ötösében egy-egy magyar és négy-négy külföldi játékos kapott helyet. Egy eladott labdának köszönhetően Ferencz Csaba triplája után született meg az első kosár a mérkőzésen. Arrington sapkázta Smith-t, aki a következő támadásnál közelről betalált (0-5). Két és fél perc elteltével Williams középtávolijával szerezte első pontjait a Jászberény, majd Sztamenkovics remek bejátszása után Cseh zsákolt (4-5). Egymás hibáiból éltek a csapatok. A negyedik perc elején Smith talált be 8 méterről, majd Loveridge lerohanásból volt eredményes (6-12). A vendégek szoros védekezése nem ízlett a keveset mozgó, a labdát lassan járató hazaiaknak. Protics kétpontosára Petty válaszolt egy távoli triplával a hatodik percben, majd Protics büntetőzhetett (3-ból kettő jó), s 10-15 állt az eredményjelzőn. Williams csent labdát, s már csak 3 ponttal vezetett a Körmend (12-15). Ferencz helyére Csorvási állt a vendégeknél, s két és háromnegyed perccel a játékrész vége előtt Smith triplája után Stevan Tot időt kért. (12-20) A körmendiek remekül alakították ki a tripladobó helyzeteiket, s ez minden bizonnyal nem tetszett a hazai mesternek. Az időkérés után Sztamenkovics helyére Czirbus állt, s jött Brbaklics is a két büntetőt értékesítő Protics helyére. (14-20). Éppen megkezdődött a negyed utolsó két perce, amikor Csorvási triplakísérlet közben szabálytalankodott Cseh Györggyel szemben, aki két büntetőt értékesített (16-20). Fél perccel a negyed vége előtt Arrington bravúros kosarának tapsolhattak a hazai szurkolók, majd egy lepattanó megszerzése után Willimas robogott végig a pályán és zsákolásával egyenlített (24-24). A játékrkész első felében könnyen szerzett 8 pontos előnyt a körmendi együttes, az akkor még elég sokat hibázó hazaiak ellen, ám a második öt perc egyértelmű a hazaiaké volt.
A második tíz perc elején Teo Cizmicnek azonnal cserélnie kellett, mert Petty megkapta 3. személyi hibáját. Másfél perc alatt nem született pont, mindkét csapat elhibázta támadásait. A 12. perc végén Csorvási törte meg a kosárcsendet, miközben a hazaiaknak már a harmadik triplakísérlete sem ért célba (24-26). Ráadásul a 14. perc elején már megvolt a 4 csapatfaultja is a hazai gárdának. Támadásban nagyon statikus és lassú volt a Jászberény, ám szerencséjükre a Körmend sem volt elég pontos. Négy büntetőből csak kettőt értékesítettek a vendégek (24-28). Smith viszont nem hibázott a büntetővonalról (24-30). A negyed közepén Williams szerezte a JP Auto-JKSE első kosarát a második tíz percben (26-30), majd Stevan Tot kért időt. Ez sem használt, mert tovább nőtt a különbség a csapatok között (26-34). A gyors vendégeket támadásban csak szabálytalanul tudták akadályozni a hazaiak, s a körmendiek igencsak belejöttek a büntetőzésbe (26-36). A legjobbkor jött Protics triplája, majd Ferencz kihagyott ziccere a házigazdáknak (29-36). A negyed hajrája elkapkodott hazai dobásokat és pontos körmendi befejezéseket hozott, így 79 másodperccel a játékrész vége előtt 30-40-nél Stavan Tot kért időt, majd megtette ezt utolsó 25 másodperc kezdete előtt Teo Cizmic is. A zárszó ismét Williamsé volt, aki remek betörés után alakította 32-40-re a félidei eredményt.
Az első, kiegyenlített játékrész után a pontszegény második tíz percben egyértelműen jobb volt a körmendi csapat és az elég sok hibával tarkított első félidő után megérdemelten vezetett 8 ponttal. Nem lehettek viszont nyugodtak a vendégek, mert ennyivel az első negyedben is vezettek, de a Jászberény akkor egyszer már utolérte őket.
A nagyszünet után a Körmend kezdte a harmadik negyedet Saddler triplájával (32-43). Allen növelte a különbséget (32-45), majd az ő személyi hibája után dobhatott büntetőket Williams (34-45). Harcoljatok! Harcoljatok! harsogta a berényi B-közép Saddler kosara után, de továbbra is a körmendiek domináltak. A 24. perc közepén 34-52-nél rendelte magához fiait Stevan Tot. Sztamenkovics triplájára Petty egy parádés kosárral felelt, s a vendég 34-es közelről is eredményes volt (39-57). Nagy rohanás kezdődött a pályán, s a 25. percben Teo Cizmicnek kellett időt kérnie. Bár megnyugtató előnnyel vezetett csapata, a vendégek mestere nem szerette volna, hogy ez a különbség csökkenjen. Nem is csökkent, legalábbis egy ideig. A vendégek láthatóan egyre inkább élvezték a játékot, s meglehetősen könnyen szerezték a pontjaikat. Nagy sebességbeli különbség volt a csapatok között, de a hazaiak becsületére legyen mondva, küzdöttek azért, hogy csökkenteni tudják a hátrányt. Erőfeszítéseiket a játékrész hajrájában már pontok is jelezték, s Teo Cizmic 50-62-nél ismét időt kért. Ekkor még 85 másodperc volt a harmadik negyedből. Sztamenkovics büntetői után pedig már csak 10 volt közte (52-62). Megjött a hazai szurkolók hangja, a vendégek gödörbe kerültek a negyed végére. A 18 pontos különbség 10-re csökkent, s ismét felcsillant a fordítás lehetősége a jászberényiek előtt (55-65).
Arrington kosara vezette be a záró játékrészt, majd Loveridge szórt egy triplát (57-68). Allen negyedik hibája után Brbaklics csak az egyik büntetőjét értékesítette, így maradt a 10 közte (58-68). Arrington zsákolt és zengett-zúgott a Hajrá Berény! a csarnokban (60-68). Cseh is begyűjtötte a 4. személyijét a 33. perc végére, amikor Csorvási büntetőkből visszaállította a 10 pontos különbséget (60-70). Williams két villanása után már csak 6 pont volt a különbség a csapatok között és még hátra volt a negyed második fele. Arrington triplájára Saddler válaszolt (67-72). A 26. perc közepén Loveridge is megkapta negyedik személyi hibáját, de Sztamenkovics kihagyta a büntetőket. Protics viszont nem hibázott, s jött Arrington is, 2 perc 48 másodperccel a rendes játékidő vége előtt egyetlen pontra csökkent a körmendiek előnye. Teo Cizmic időt is kért. Nagyon leült a körmendi együttes, a berényiek pedig közönségük biztatása közepette alaposan felpörögtek. Nem sokan gondolták volna, hogy kiélezett lesz a végjáték akkor, amikor 18-cal vezetett a Körmend. Loveridge hármasa nyugtatta kissé a körmendi drukkereket (71-75). Két perccel a vége előtt Cseh dobhatott büntetőket és nem is hibázott (72-74). Majd ugyanő talált a gyűrűbe, s 1:48-cal a vége előtt 74-74 állt, az eredményjelzőn! Másfél perccel a vége előtt támadóhibát fújtak a játékvezetők Williamsnél, de a vendégek eladták a labdát és Sztamenkovics vezetést szerezhetett a hazaiaknak (77-75). A meccslabdát azonban elhibázták a jászberényiek és 6,6 másodperccel a vége előtt, Petty büntetőkből kiegyenlített (77-77). Ez azonban már nem volt elég újabb kosár szerzésére, így jöhetett a hosszabbítás.
Elképesztő második félidőt láthattak a szurkolók. A körmendiek 18 ponttal is vezettek, és talán már el is hitték a harmadik negyed közepén, hogy megvan a győzelem. Elég volt azonban egy kis kihagyás és a jászberényiek feltámadtak, így megérdemelten harcolták ki a hosszabbítás lehetőségét.
A hosszabbítás Protics hármasával kezdődött (80-77). A vendégek támadó ideje lejárt, ráadásul még szabálytalankodtak is, Sztamenkovics egy büntetőt értékesített (81-77). Allen faragott a hátrányból (81-79), majd Arrington dobhatott büntetőket a hosszabbítás második percének végén (82-79). Protics játszadozott a körmendi védőkkel, és az utolsó pillanatban 8 méterről talált a kosárba (85-79). Teljesen szétesett, összezavarodott a körmendi csapat, Teo Cizmic időt kért. A hosszabbítás felénél 6 ponttal vezetett a jászberényi csapat, s igazán karneváli hangulat uralkodott a csarnokban. A korábban sokat kritizált Protics lett a főszereplője a hosszabbításnak, aki egy újabb triplával 9 pontosra növelte a különbséget (88-79). Cseh kapta meg az ötödik személyijét, Saddler pedig bedobta a büntetőket (88-81). Arrington kosarára Saddler válaszolt, s dobott egy büntetőt is (90-84). Egy perc volt hátra, s a labda a körmendieknél volt. Saddler lépéshibája után 51 másodperccel a hosszabbítás vége előtt Stevan Tot kért időt. Még fél perc volt hátra, amikor Arrington állt a büntetővonalra. Az elsőt kihagyta, de a második már a helyére került (91-84). Saddler kosara után Williams dobhatott büntetőket (93-86), s ezzel végleg eldőlt a találkozó sorsa. Smith még kipontozódott, Sztamenkovics pedig bedobta a két büntetőjét (95-86). Saddlert az utolsó pillanatokban már hagyták a hazaiak végigrohanni a pályán, de ez már csak szépségtapasz volt a vendégek számára (95-88).
Igazán közönségszórakoztató, a sportág népszerűsítését jól szolgáló mérkőzést láthattak a sportbarátok szombaton este a Bercsényi úti játékcsarnokban. A jászberényiek 21 pontos hátrányból álltak fel, és a második félidőben, valamint a hosszabbításban látott játék alapján teljesen megérdemelten verték meg esélyesebbnek tartott ellenfelüket. Nem véletlenül szólt a taps a mérkőzés befejezését követően még percekig Jászberényben, hiszen a Körmend ellen megszerezte az idei szezonban első hazai győzelmét a JP Auto–JKSE csapata, nem is akárhogy.
Stevan Tot, a JKSE edzője: Ilyen jó csapat ellen ekkora hátrányból majdhogynem lehetetlen fordítani, ám csapatom a második félidőben védekezésben és támadásban is alaposan feljavult. Amikor pedig kellett, a lelátóról is megkaptuk a támogatást, amely szükséges volt a fordításhoz. Köszönet ezért közönségünknek, akik végig kitartottak mellettünk, s együtt ünnepelhettük első hazai sikerünket. Büszke vagyok csapatomra, nagy győzelmet arattunk.
Teo Cizmic, a Körmend edzője: Gratulálok a Jászberénynek. Sokáig úgy éreztem, kontrolláljuk a mérkőzést, de azután hátvédeink felelőtlenek voltak a játék szervezésében, sok hibát követtünk el támadásban és védekezésben is. Nem kis energiát fordítottunk erre a mérkőzésre, ám mégsem sikerült nyernünk. Nehéz a nemzetközi és a hazai szinten egyszerre helytállni, de megpróbálunk minél jobb eredményeket elérni.