A szombathelyi piacon is finiséhez érkezett a hétvégén a karácsony előtti bevásárlás. A választékkal nincs is baj, sőt, a karácsonyi sírdíszek, kellékek felhozatala mellett szinte elvesznek a zöldséges-gyümölcsös standok mind az első, mind a második csarnokrészben. Az élő halon kívül nehéz lenne olyant mondani, ami úgymond alap az ünnepekhez, és a Vásárcsarnokban ne lehetne kapni.
Szaloncukrot több helyen kínálnak, az ár kilónként ezer forinttól a csillagos égig terjed. A legdrágábbak – több ezer forint – az Vadász-féle „szalonok”. A sírdíszek, a díszgyertyák méretben, formában, anyagban rendkívül változatos skálájúak, az árak is ennek megfelelőek. Bár élő halat továbbra sem árusítanak a megye legnagyobb piacán, de halászléhez, sült és rántott halhoz lehet alapanyagot kapni. Egy helyen már malachúst is felfedeztünk, ennek valamivel kevesebb, mint ezerkétszáz forint a kilója, ahogy a bőrös karajnak és combnak is. Kocsonyának valóból sincs hiány a disznófejtől a farokig. Az első köröm 650, a hátsó 570-590, a börke 590 forintba kerül kilónként.
Angolszász hatásra nálunk is igen népszerű karácsonyi főétel a pulyka. Az egyik csarnokbéli húsboltban megtudtuk, hogy majd karácsony előtt egy-két nappal kapnak három (!) darabot, s egyikre már van is előjegyzés. Úgy három kilósok lesznek, s várhatóan 1600-1700 forint lesz a kilónkénti áruk. Ehhez képest megdöbbentő volt, amikor egy másik helyen készségesen közölték, hogy nekik már van pulykájuk, 4-5 kilósak, s csaknem 3 ezer forintért adják őket kilónként. Nem lenne csoda, ha ennek hallatán elkapná a vásárlót a pulykaméreg.
S, akkor lássuk a zöldség-gyümölcs kínálatot és árakat. Magyar és behozott áruk egyaránt megtalálhatók a standokon, s nem nagy az árkülönbség a kereskedők és az úgynevezett őstermelők (valaha piaci kofáknak hívták őket) árai között. A vöröshagyma kilója 150-300, a káposztáé 100-150, a paprikáé 400-800 (darabra is van 80-100 forintért), a szintén magyar paradicsomé 400-800, az uborkáé 900-1000 forint.
A burgonya 100-300, a sárgarépa 80-200, a fehérrépa 200-600, a magyar fokhagyma 2000, a külföldi 1600, az alma 130-280, a narancs 250-300, a körte 500 forint kilónként. A dióbél ára a szokásos módon húzós, kilónként 3500-4000 forint, de fellelhető gesztenye is, kilója ezrekbe számolva. A tojás ára mérettől függően 30-tól 45 forintig terjed. Ha valaki retket, újhagymát, karfiolt, karalábét, szőlőt, banánt kíván, az is kapható. Nem is beszélve a karácsonyi bejgliről (amit több boltban csak ilyen-olyan tekercsként emlegetnek), ami el is vihető, de meg is rendelhető.