Magyar győzelem a zalaegerszegi stadionban (Magyarország-Japán 3:2)

A második hazai mérkőzésen már sikerült győznie a magyar labdarúgó-válogatottnak.

Második magyarországi mérkőzésen már sikerült győznie a Lothar Matthäus vezette magyar labdarúgó-válogatottnak. A félig-meddig felújított zalaegerszegi stadionba 7000 néző látogatott ki, és annak ellenére, hogy mindkét csapatban csak a hazai bajnokságban szereplő játékosok futballoztak – köszönhetően a második, gólgazdag félidőnek – közepes színvonalú, hajtós és közönségszórakoztató játékot produkáltak a fehér ill. kékmezesek.

Az első félidő rengeteg technikai hibát hozott
A magyar csapat rendkívül körülményesen szövögette támadásait: hiába ment sokszor hátra a labdáért Gera, és indított jól, passzolt pontosan – a támadósorban lévők (Sebők József és Tóth Mihály) olyan keveset mozogtak, hogy képtelenség volt őket játékba hozni. „Életveszélyes” volt Molnár Balázs hátvédsorban való szerepeltetése is: alig akadt jó megoldása a magyarok 7-esének. Már a szerdai meccs előkészítése volt a brazil-japán, Alessandro Santos játéka – nem sokon múlott, hogy betaláljon a csatár.

Történt a 24. percben, hogy Stark felrúgta a japán csapatkapitányt Fujitát a magyar kaputól 18 méterre; a megítélt szabadrúgást pedig Santos – nagyon fifikásan – nem a sorfal felett rúgta el, hanem mellette a hosszúra tekerve: szerencsénkre a labda a jobb kapufa tövéről pattant az alapvonalon túlra. A félidő vége is a vendégeké volt: több szögletet is rúgtak, majd az utolsó előtti percben Kubo ültette hintába a 16-os előtt Molnár Balázst, kapura lőtt, de Szűcs kiütötte a lövést. Néhány percet leszámítva nem játszott jól a magyar válogatott, nagyon sok volt az eladott labda, csak Gera játékával lehetett elégedett Matthäus, és várható volt, hogy cserélni fog a magyarok német szövetségi kapitánya.

A nézők jól szórakoztak
A 300 fős japán tábor „Nippon-Nippon” buzdítása mellett sokszor felhangzott a „Hajrá Magyarok”: a közönségen semmi sem múlott… Négyet cserélt a szünetben Matthäus: jó lenne a német pókerban is, mert az 53. percben két csereember hozta össze a magyar válogatott vezető gólját: Dvéri végzett el szabadrúgást 4 méterre az alapvonaltól a bal oldalon: a középre lőtt labdára Kuttor startolt a leggyorsabban és a hosszú felsőbe pörgetett: 1:0!
Negyed óra múlva már kettő volt közte: Huszti csavart a 16-oson belülre egy bal oldali pontrúgást a térfél közepéről: Juhász ugrott a legmagasabbra és 11 méterről nagy erővel a léc alá fejelt: 2:0! Ekkor még senkiben nem rémlett fel az atlantai olimpia képe, amikor is az olimpiai válogatottak meccsén az utolsó percben két gólt kaptunk, és fordítottak a szigetországiak a mieink ellen! Most szerencsére kétgólos volt az előnyünk, így „csak” egyenlíteni tudtak a japánok: Formás japán támadás indult a 75. percben: jobbról-balra Kubo-Motoyama-Tamada volt a labda útja (igaz, közben Kuttor felszabadíthatott volna, de akkora luftot rúgott, hogy ilyenért eltanácsolták volna az U13-ban…), utóbbi pedig 14 méterről a rossz ütemben kifutó Szűcs hasa alatt a kapuba továbbított: 2:1!

A 77. percben újabb hihetetlen hiba a magyar védelemben: Kuttor volt a legnagyobb ludas, aki rosszul helyezkedett: Kubo elé került a labda, aki 10 méterről nem hibázott: 2:2! Előjött a szokásos kapkodás és a „Jaj, mi lesz, ha megint kikapunk?”-effektus, és sárga lapot érően rugdosni kezdték a magyar védők a japánokat, ugyanis másképp képtelenek voltak megállítani őket. Ám eljött a hosszabbítás második perce, amikor a horvát játékvezető – bizonyos: Trivkovic – Thorgelle ellen szabálytalanságot látott a 16-oson belül, és 11-est ítélt. Kritikus helyzet…. ki végezze el a büntetőt? A meccs legjobbja, Huszti Szabolcs állt a labda mögé, és feltéve az i-re a pontot, a kapu bal oldalába bombázta a labdát: 3:2! Győzött a magyar válogatott!

Pozitívumként megemlíthetjük Juhász Roland és Huszti Szabolcs jó játékát (és nem utolsósorban, hogy újoncként mindketten gólt szereztek), illetve azt, hogy a legilletékesebb, azaz Lothar Matthäus elégedett volt a látottakkal! Az „évtized mérkőzése” előtt tehát győzött a magyar labdarúgó-válogatott, azaz egészséges önbizalommal várhatja a szerdai találkozót.

Foto: Unger Tamás

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Galéria