Játék a Férfiről és a Nőről, Egymásról, Örökkévalóságról, a teremtésben fogant és Halálban el nem múló Szerelemről. (Hangsúlyokkal vagy anélkül, nagybetűvel vagy csupaszon, szavak, közhelyek, annyira közhelyek. Elbújunk mögé, és csak legyintünk: közhelyek...) Mégis, Ég és Nő között mi van? Egy misztérium-játék a Kapcsolatról, a Külön nélküli Együttről, az egymás mellé rendelt Párról, a kitaszítottságról. Mert maszkok nélkül mindannyian reszkető, szerelmet didergő Ádámok és Évák vagyunk. És szól az örök harmadikról, a köztük fontoskodó-rendezkedő, ige-osztó Égről. Játék a szerelem megannyi bolondulásáról, humorral, hullámzóan és könnyedén, az öröm öröméért. Csoda helyett a Teremtésről, és Pusztulásról, és ami közte van, az Életről. (Ha a közhelyek helyett egyszer elkoptatott szavainkat is újra úgy hallhatnánk, mint mikor a Teremtő először kimondta őket. Vajon mi jelent, nyelv nélkül, a szó maga: SZERELEM?) Valahogy erről szólt nekem Eszenyi Enikő és Milan Mikulčík játéka, az Ég és Nő között... Dodo Gombár darabja és rendezése telis-telibe talál, humorral, bájjal, hiánnyal és szomorúsággal.
Lábunk és lábuk alatt gurul az alma...
A Prológ: Éva teremtése Ádámból, és Ádám teremtése Évának január havában. A fagyos téli felszín alatt élet születik. A Férfi és a Nő, köztük feszül a Kommentár, az operett-színészből lett sziporkázó Ég, és a sarokban megbújó gitárpengető Zenész. Lábunk és lábuk alatt gurul az alma... Együtt a Paradicsomban, nevessünk magunkon, szánalmasan szép önmagunkon. Enci és Milánka házi mamuszban, melegítősen a konyhaasztal körül sertepertél. Papírból teremtenek, Milánka Ádámot, nagy papírdákóval, Enci Nőt hajtogat. Lenyelik, ott az asztalon, kicsit remegősen indulhat a játék. Csupán egy év, tizenkét hónapra lebontva, a Szerelem stációi halál-pontosan. Szerelem a padon, a hintaszékben, az ágyban, az asztalon, levélben, telefonon, a bankban...
A Nő ezerarcú, a színfal pedig túl korán gördült el
A Szerelem Nyelve bábeli, a szlovákkal kevert magyar mégis érthető egységet alkot. Milánka bájos, szatírként, gyilkosként, banktisztviselőként, kitömve, óriás-fülekkel és pocakosan is aranyos. Mindenkor olyan nagyon szerethetően Milánkás... A Nő más, ezerarcú. Pillanatok alatt bőrt-cserél, változik, a testhez, a hónapokhoz új és új formát alkot. Közben Nő marad, ha libuska, ha kitömött csöcsös-faros adatrögzítő, akkor is... És tud nagyon nem Encis is lenni.
Közben jön egy közbeékelt hónap, a félidő, a hatodik, ami kizökkent. A színfalat képező mozgó doboz túl korán fordul el, a játék lelepleződik, az öltöztető sietősen, vállfásan Milánkára dobja a zakót, Enci harisnyát igazgat, mérges. Ez egy vidám jelenet lesz, közli szomorúan, majd faarccal elmeséli, miről is szólna. Mitől lett volna a leghumorosabb, és mit adhatnának még hozzá, amivel bizton a TV-be is bekerülhetnének. Milánka a Mátrix 3-ból mutat be egy ugrást, miután Enci Milánka nadrágjában..., Enci vetkőzne is, szilikonos melltartóját a gitároshoz vágja... A színfal túl korán gördült el...
November, a tizenegyedik kép
Üres és sötét a színpad, az Élet elfogyóban. Mamuszosan, reszketegen, halálra várva. Középen a kicsiny asztalka, Enci és Milánka ezer-évesen az Asztalhoz vánszorog. Szavak helyett mozdulat-foszlányok, emlék-foszlányok. Egy rockkoncert, egy ölelés, egykor volt csábos boka. Lassan felmásznak a csúcsra, az asztaléra. (Tíz perce ugyanott még pajkosan, menő cicababaként, körmüket lakkozva tették-vették magukat, röhögtünk...) A terítővel, mint dunyhával betakaróznak, beköszönt a néma és rezzenéstelen december. A Színház-Szerelemnek vége, a jelek, az almák, a finom érintések, a szlovák férfi és a magyar nő a csendben tovaszállnak, marad a...
| Színlap Ég és Nő között Szereplők: Díszlet, jelmez: Pintér Réka Ősbemutató helyszíne: |
1979-1983 Színház- és Filmművészeti Főiskola Kiemelkedő díjai: Színházi szerepek a közelmúltból: Rendezései: Milan Mikulčík Színházi szerepek a közelmúltból: Jelentősebb filmszerepek: |