Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Másodszor is lesújtott a görög villám - működtek Otto király praktikái

Ki mondta, hogy a villám nem csap be kétszer ugyanoda?
A házigazdák győzelembe vetett acélos hitét pofátlanul átverte a palánkon a mediterrán mázli
Pontosan ötven éve annak, hogy a hangyányi eséllyel is alig kecsegtető Nyugat-Németország felülkerekedett esélyesebbnek tartott magyarjainkon a svájci világbajnokságon. Most a történelem mintha más csapatszínekben ugyan, de újraíródott volna. A sors furcsa fintoraként egy német vezetőedző, a mintaszerű találékonysággal megáldott Otto Rehhagel kommandírozásával.

A házigazdák győzelembe vetett acélos hitét pofátlanul átverte a palánkon a mediterrán mázli: Charisteas övenhetedik percben elkövetett fejmozdulata úgy
vitte győzelemre csapatát, hogy addig egyetlen alkalommal sem jutottak komolyabb támadási lehetőséghez, és az ezüst bőrgolyót is jobbára Luis Figo
kompániája hajkurászta. A csoda mégis formába öntetett.

Milyen recept alapján főzhette ki taktikáit a most már King Otto becenévvel is felruházott rókalelkű germán? Először is, a hellén futballszövetség belé
vetett rendületlen bizalma alighanem óriási lökés volt neki, noha 2001-ben egy katasztrofális 5:1-es vereséget kellett elszenvednie a finnektől.

Szabad, kemény kéz
Akkoriban gyilkos vezércikkek szónokoltak arról, hogy túl gyorsan és erőszakosan akarta ezt a győzelmet elérni, végleges visszavonulása előtt. Az ikaroszi felemelkedés akkor kezdődött, amikor majdnem sikerült Angliát kiütni a nyeregből, ám David Beckham végül szabadrúgással egyenlített 2:2-re. A mérkőzést követő örömmámor rövid életű volt, de a szövetség védőszárnyai alatt Otto folytathatta a tudatos csapatépítést, amivel végül bejuttatta megfegyelmezett gárdáját a 2004-es labdarúgó Európa-bajnokságra.

"Amikor a Görög Labdarúgó Szövetség szerződtetett, szabad kezet adtak nekem. Mondták, tegyek belátásom szerint, vagyis tegyem azt, amivel meg tudom erősíteni ezt a csapatot. Beutaztuk Európát, és figyeltük a görög klubok Bajnokok Ligája-beli szereplését, míg meg nem találtuk a megfelelő játékosokat a megfelelő posztokra" - mondta a pályafutása során több gárdát, többek között a Bayern Münchent és a Werder Bremen-t is győzelemre segítő Rehhagel.

Úgy látszik, ez a megközelítés nagyon is bevált, annak ellenére, hogy elvesztették első kvalifikáló meccseiket Spanyolország és Ukrajna ellen. Rehhagel ugyanis meggyőzte fiait arról, hogy magasról tegyenek mindenféle rosszindulatú kritikára.

És lőn csodálatosság: minden ezt követő meccs elsőséggel zárult. Aztán a tendencia folytatódott a portugálok elleni nyitómeccsen, majd kiütéssel teperték le a parádésan focizó címvédő franciákat, illetve a közönségkedvenc cseheket is.

Könyörtelen és dacosan ellenálló védelem
Ahogyan a hullámvölgyekben elszigetelte játékosait az ócsárló véleményektől, úgy akadályozta meg, hogy elszálljanak a siker részegítő mámorában. "Lépésről lépésre haladunk" - ehhez a szemlélethez ragaszkodott a házigazdák első leverése után. Persze a szavak mellett tettek is írhatóak a veterán falkavezér számlájára: a taktikák játék közbeni, rugalmas alakítása mellett tette le névjegyét.

Korábbi csapatainál még szabadra fogta a gyeplőt, most azonban egészen más irányelvek mentén, a könyörtelen és dacosan ellenálló védelem diadalát vitte
véghez. Éles elmével többet hozott ki csapatából, mintha csak egyszerűen összeadta volna focistái képességeit. Elemezte az alkotórészeket, ebből masszív taktikát kovácsolt, aztán elégedetten végignézte, amint az állítólagos magasabb rendű csapatokból, és azok agyonsztárolt poszterfiúiból a lelket is kipréselik elszánt görögjei.

Az esztétika helyét felváltó szívósság kifizetődött
"Elismerem győzelmüket és tisztelem őket, de ha megérdeznek, hogy ilyen focit szeretek-e játszani, azt kell mondanom: egyáltalán nem." - nyilatkozta Luis Figo a döntő után. A görögök négy vagy öt hátsó embert alkalmaznak, már középen is terriermódon rohanják le az ellenfelet, folyogatják annak szabad tereit. És van egy jól alkalmazkodó, szolgálatkész előfutáruk Angelos Charisteas személyében. Kapsis és Dellas vasbeton oszlopai a védelemnek, mögöttük pedig a megbízható Nikopolidis uralja a kaput.

Megsemmisíteni a veszélyes elemet, vészesen leredukálni a fenyegetettséget... valami ilyesmi lehet a görög mantra. "Az utóbbi három évben a mindenki egyért, egy mindenkiért mottó alapján építettük fel játékunkat" - mondta King Otto. Az esztétika helyét felváltó szívósság kifizetődött: egy olyan brigád emelte végül magasba a trófeát, akik éppenhogy kiléptek a ismeretlenség homályából. És lassan, de biztosan a világbajnokságra készülnek.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Sport

Tovább az oldalra