Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Búcsú a vasi olimpikonoktól

Tegnap délután hosszadalmas ünnepség keretében búcsúztatták a Vas megyei olimpikonokat, akik a rendezvény végére kellőképpen elfáradtak.
Közel ötszáz ember gyűlt össze tegnap délután a Városháza előtt felépített színpadnál. Valóban lélekemelő volt, ahogy a nyolc vasi sportoló felsorakozott a pódiumon a szombathelyi sportbarátok hangos ovációja mellett. Aztán jött az, amire nem számított a lelkes publikum: a reklám előbbre való, mint a sportolók. Egyesével szólították színpadra a főszereplőket, edzőiket és a klubvezetőket. Mindenkivel készítettek egy mélyreszántó interjút. Az összes sportolótól igazságosan azt kérdezték: mire számítasz az ötkarikás játékokon?

Annus, az első megszólaló meg is jegyezte, köszöni szépen a bíztatást, hogy ennyien eljöttek, de ez a rendezvény bizony nem szolgálja az ő olimpiai felkészülését, hiszen ilyenkor igyekszik minden Athénnal kapcsolatos gondolatot elhessegetni. Szegény, ekkor még nem sejtette, hogy két órán keresztül lesz kénytelen hallgatni a szellemesebbnél szellemesebb sztorikat. Aztán jöttek sorra a kiváló sportolók, akik kiharcolták a részvételt. Hatos és Wöller a tőle megszokott visszafogottsággal ecsetelte ötkarikás álmait, Pars és Kálovics a döntőbe jutásban reménykedik. Varga Judit meglepetésre készül, míg Dívós Katalin igyekszik kihozni magából a maximumot. A mesterek közül Vida az athéni drukkal arcán nyilatkozott, Kívés István, akárcsak egy show műsor vendége, sztorizgatott. Veréb István és Őry Gerzson egyaránt bízik tanítványa jó szereplésében. Németh Pali bácsi az összefogás egyik jeleként Máté Péter: Azért vannak a jóbarátok című dalát kérte a rendkívüli kívánságműsor repertoárjából.

Időközben jött a hír: Nagy Tímea döntőbe jutott, rövidesen aranyért lép pástra. Ekkor már kezdett kínosan monotonná és lassúvá válni a rendezvény, egyik székről a másikra ülő, unatkozó sportolók díszítették a puritán színpadot.

A tömeg lassan kezdte feloszlatni önmagát, a végére már csak a családtagok és a legelvakultabb szurkolók maradtak. Abban csak reménykedni lehet, hogy a kitűnő sportolók olimpia utáni fogadásán már valóban Fazekasék lesznek a főszereplők…

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Sport

Tovább az oldalra