Idén is korainak tűnt a Karneválszínház már-már hagyományosnak tekinthető délutáni hatos kezdése. Kezünkről lecsorog az óra, szalmakalap híján hunyorgunk a Ferences-kert lelátóin, míg a lenyugvó nap nem kegyeskedik árnyékot vetni ránk. Pontban a kezdésre kijelölt időpontban a szektorok között még hömpölygött a tömeg, a csúszás garantált, a türelem azonban nincs fogytán, mindenki kivárja beérkezését. A páholy nélküli fapados lelátó kényelmetlen, ám a játék, a maga másfél órájával hamar feledteti farunk zsibbadását. A sikamlós középkori szerelmi komédiázás előtt elég az oldalsó kertet végigpásztázni, és könnyedén ráhangolódunk a korra. Egy akasztott ember-bábu, alatta legelésző paripák Az első nóta, a szombathelyi dalárda éneke (amelyben a jónép köszönti pestis elől menekülő királyát, II Ulászlót), benne a Ria, Ria Savaria meghozza a jókedvet, pompás a felütés, a publikum kacag.
Feledi saját (szintén) sötétnek gondolt korát, és már otthon is érzi magát a darabban
Otthon, mert oldott a játék. Nem akar se többnek, se kevesebb látszani annál, mint ami: egy vásári (és nem olcsó piaci) komédia, remek szereposztásban. A könnyed, tét nélküli színészi játék hamar magával sodorja nézőjét. Nincsenek feltűnő bicsaklások, a rendezés (Béres Attila) is feszesebb, mint bármikor ezidáig. A közönség jókat hahotázik, kacag középkori önmagán. Nyoma sincs a tavalyi, a Játék az isteni Claudiusról sótlan premierközönségének, amikor a legjobb poénokra is csak visszafogott heherészés volt a válasz. Igaz, Hamvai Kornél idei darabjának nyelvezete és poénjai jóval könnyebben ülnek az átlag fülbe, kevésbé cinikusak és csavarosak. Jóval kevesebb a jelenkorra való kikacsintás is. A dalszövegek (Varró Dániel) sem annyira furmányosak, így épp olyanok, amilyennek lenniük kell. A darab cselekménye és a színészi játék az első, a nyelvezet, a stílus pedig nem uralja le a darabot.
Szabad játék, szabad a tánc
A díszlet és a színpadkép takarékosan a tavalyiból építkezik, a háttérben Claudius ege alatt Savaria festett középkori látképe, ehhez fából ácsolt térelválasztók és szerény bútorzat jár. Az előző évek misztériumjátékra emlékeztető hármas színpadi tagolása (ég-föld-menny) helyett már két lábbal a földön járunk. A csiklandós középkori szombathelyi dekameronban nincsenek istenek, sem angyalok, csupán pucér seggű szerzetesek, piszkavassal elnáspángolt kéjenc urak és polgárok. A jelmezekben (igazodva a szerény költségvetésre utaló díszletekhez) is módfelett szerény. Túldíszítettség helyett a korra emlékeztetőek, jelzésszerűek. A rendező a statisztériával is takarékosan bánik, tömegjelenetekhez elég húsz-harminc helyi erő, idén a Legio sem masíroz fel-alá, korhű elemként lovagi torna-betét sem virít a darab közepén, marad a hagyományos színházi felállás.
Élén Jordán Tamással, aki oldott derűvel játszik, láthatóan élvezettel fürdőzik a pajkos Mátyás és a kéjenc kőszegi uzsorás szerepében. Érezhetően kedvére való az idei lazább felállás, a komor Szent Mártont és a félkegyelmű Claudius után üdítően hathatnak ezek a szerepek. A keretjáték királya, II Ulászló (Greifenstein János) szerepe csak ürügy a komédiázásra, ő a legaktívabb néző. Akár a kamarása, Vass Szilárd, aki idén halványabb feladatot kapott (a tavalyelőtti Szent Márton darabban, aztán Néróként is szenzációsat alakított), kár, fazonjához roppant szürke ez a szerep. Ónodi Eszter viszont erényes Kataként, Egri Márta nyanyaként, Ujlaki Dénes városbíróként, Bezerédi Zoltán Pele Péterként, Hollósi Frigyes barátként és dokiként nem okoz csalódást, sőt
Mi is már nagyon belemerülnénk a Via Vinorum dzsungelébe
Mire vége a komédiának, kint az utcán a rekord nyárs előtt már tocsog az izzadságban a beláthatatlanul hömpölyögő tömeg. Mintha mindenki egy éve csak erre szomjazott volna. Mindenütt a laci-konyhás bódék, az italos pavilonok előtt, az öreg város legkisebb zugában is kígyóznak a sorok. Minden jel szerint, így csütörtök estére visszavonhatatlanul beindult a Karnevál, bevetjük hát magunkat mi is a jelenkor pajzán éjszakájába
folyt. köv.
| KARNEVÁLSZÍNHÁZ 2004
Hamvai Kornél: Szombathelyi pajzánságok Játszódik 1495-ben, Szombathelyen Minthogy a 2004. évi Savaria Történelmi Karnevál a középkori Szombathely világát kívánja föleleveníteni, a Karneválszínház idei előadása is ezen időszak reneszánszba hajló végének egy jellegzetes epizódját kelti életre: azt a történelmi hitelűnek elfogadott eseményt, hogy az 1495-ben dúló nagy pestisjárvány alatt II. Ulászló, magyar király éppen Szombathely várában lelt menedéket. E puszta tényből Boccaccio szellemében fürösztött fantáziával könnyen kibontható, miféle a XIVXV. században Európa-szerte elterjedt, de némi eltérésekkel akár a környéken is megeshetett történetekkel szórakoztathatták a megilletődött helybéliek az unatkozó uralkodót
Játszó személyek: Keretjáték
Az erényes feleség
Az anatómus
A királyi udvartartás, a zenészek, a szombathelyi polgárok szerepében: A játékot segítő személyek:
Az előadások időpontja, jegyárak:
Színházi jegypénztárak: |
