Savaria néhány napra igazi város lett

Szabad volt a vásár...
Pénteken kora délelőtt vásárosok bontogatták sátraikat a szombathelyi főtéren, amely legalább a karnevál idején eredeti rendeltetésének megfelelően funkcionált (vásártér) és igazi középkori arculatot öltött magára. Bár a kezdeti órákban mintha kevesebb polgár érkezett volna a vásárba, mint az előző években. Álmos városunk lakói későn keltek, de az is lehet, hogy csak az augusztus 20-i hagyományoknak megfelelően sokan inkább valamelyik Balaton-parti városban töltötték "állami pihenőidejüket".

De hol vannak a szombathelyiek?
A művészkávézóban feltűnt Hollósi Frigyes, elmaradhatatlan kutyájával. Hosszú szakálláról és szalmakalapjáról akár azt is gondolhattam volna, hogy inkognitóban utazik úgy, mint a karneváli színdarabban. Egy másik kávézóban körülöttünk német szó, mellettünk egy kisgyermekes család, akitől egy másik a Szily János utcáról érdeklődik. Nem tudják, merre van, mert soproniak. Útbaigazítjuk őket. De hol vannak a szombathelyiek?

Az itthon maradtak pedig céltalanul kódorogtak a standok között, vagy valamelyik lacipecsenyésnél álltak sorba ízes falatokért. A következő két napon megnyugodott lelkem és örömmel vettem tudomásul, hogy a születések számát tekintve jól áll nemzetünk - még ha a hivatalos statisztikák mást is mutatnak – ugyanis rengeteg babakocsis és karonülő csöppség jött velem szemben. S ha a kispénzű emberekre már nem lehet felépíteni a marketinget (eladásösztönzést), akkor még mindig bízhatunk a gyerkőcökben, akik könnycseppekkel hatják meg szüleiket, hogy vásárfiát nekik is vegyenek ám. Délutánra már hatalmas tömeg hömpölygött a tölcsér alakú térben, amelynek garatjánál szivárogtak át a karneválozók a Csepűrágók terévé avanzsált Savaria térre és a Ferences-kert irányába.

Mr. Univerzum szórakoztatta a nagyérdeműt
Vártam a nápolyi utcaszínház zenészeit, de mint kiderült: betegség miatt az előadás elmarad... Addig is Mr. Univerzum szórakoztatta a nagyérdeműt, aki 2 méteres magasságban kifeszített drótkötélen egyensúlyozva riogatta a közönséget. S hogy miért nem használ biztonsági hálót? Erre csak annyit felel: ez nem is olyan magas. A felhőkkel egyenes arányban az emberek is gyülekeztek, következtek ugyanis a Holdfény hastáncos hölgyei. A tapsvihar helyett azonban záport kaptak a nyakukba, meg ki-ki a lábát és szaladt amerre fedelet talált. Esőisten fenyegetett, de még előtte a délutáni városköszöntő felvonulást engedélyezte. A főpróba jól sikerült, gondolhattuk még akkor, aztán szombaton Esőisten haragra gerjedt és kioltotta a tiszteletére gyújtott fáklyákat...

Szép a ruhád, szép a lovad, foglalj hont kedves lovag!
Idén a katonai táboroknak kifejezetten jót tett a helyszínek megosztása. A középkor Szent György lovagjai maradtak a Ferences-kertben, akik mellett jól megfértek a vasi színeket képviselő Magor nomád magyarjai, a csallóközi íjászok, az artisták, no meg Kassai Lajos lovasíjász. Idén valóban több ló tette le "névjegyét" a karneválon, ámbár számukkal fordított arányban csökkent a szalmabálák száma: biztosan köztisztasági okokból. A sötét középkort az igazán igényes jelmezek és népi iparművészet remekei tökéletesen felidézték, de azért a kor jellegét a fekáliában úszó Fő téri kapualjakkal nem kellett volna érzékeltetni, mert mobil budiból is volt elég. A látványt pedig fokozta, hogy a Ferences-kertben párosával egyensúlyozott egy ilyen az ásatási metszetfal tetején...

No, de a Ferences-kert produkcióira nem lehet panaszunk, mert az eddigi évek legösszefogottabb és dramaturgiailag legjobban felépített történelmi időutazásának részesei lehettünk. A Mester (Katona Attila történész) ezúttal tanítványai nélkül érkezett, ám humorral fűszerezett szakértő mondatai felértek egy történelem órával. A színházi előadásra rímelő kertjátékba foglalták a római legiók alaki bemutatójával kezdődő időutazást, majd a normannok fegyverhasználatának rejtelmeiben merülhettek el a nézők, meg a felaprított pajzsok forgácsaiban.

A legvégén pedig nem maradt el Kassai Sárkánytánca sem
Ismét Pannónia földjén üdvözölhettük a thrák, a thesszáliai, a makedón, a britanniai és a többi római provinciából származó gladiátorokat, akik évről-évre egyre profibb koreográfiákkal készülnek a "küzdelmekre". A csallóközi lovasíjászok, akik mellesleg Kassai Lajos tanítványai, lovaglásban már tudják azt, amit mesterük, íjász technikájukon még egy kicsit csiszolniuk kell, de sikerük így is fergeteges volt, főleg, hogy egy ősi magyar lovasjátékot is bemutattak, ami a lovaspóló előzményének is tekinthető. A legvégén pedig nem maradt el Kassai Sárkánytánca sem, aki egy sámán erejével képes elbűvölni közönségét. Időnként a hőség tikkasztotta a figyelmet, de szerencsére egyik műsorszám sem fulladt unalomba, mert minden évben valami újdonsággal állnak elő a hagyományőrző csapatok.

A királyi sólyom is sapkát húzott
Nem praktikus megfontolásból, a fény ellen, hanem a jobb koncentráció kedvéért, ugyanis a vadászat nagyon fárasztó számára, és ki kell zárnia a zavaró külvilágot. Nem úgy a karneválozóknak, akik nem voltak restek fél órát is sorban állni langallóért, kürtöskalácsért vagy éppen borért. Hiába, az éhség nagy úr, s az emberi cselekedetek egyik mozgatórugója sem olyan erős, mint az üres bendő, feltéve, ha van mit tejbe aprítani. Úgy tűnt, hogy volt, ha nem is tejbe...

Hervad már ligetünk, s tarlott bokrai közt, nem lengedez a meggyes
A Castra Militaria, alias Romkert idén római legiókkal népesült be. Nem véletlen a latin szóhasználat, mert a rendszeres karnevállátogatók lassan kikupálódnak latinból is, hiszen minden magyarázatban előfordulnak latin kifejezések. Nem is értem, hogy Szombathely városatyái miért ódzkodnak a latin utcanevektől...

Nem tudom milyen megfontolásból, de tény, hogy a Savaria Legio foglalta el a legjobb árnyas helyet a Romkert dombján. A Brigetioból (Szőnyből), Ingolstadtból és Ausztriából érkezett legiók pedig körülöttük vertek tanyát. Mégiscsak a XV. Apollinaris legió katonáit telepítették le Savariában... Vasárnap délután a civil életnek már csak az utózöngéivel találkoztam, letette a lantot az ólomöntő, a mécses formázó, a ruhaárus, az ókori történelmi témájú könyvek eladója pedig örömmel újságolta, hogy jócskán vittek a kiadványokból. A tabernában (kocsmában) pedig csak a fanatikusok oltották szomjukat, nádsípot viszont még zárás előtt is farigcsáltak, s a mozaikkészítő asztalról nem csak a ragasztót lehetett nehezen "levakarni", hanem a gyerkőcöket is alig.

Még hogy a szombathelyi közönség nem vágyik színházra!
Plautus színdarabjára és a koraesti rabszolgavásárra még összegyűlt a nép, mert "cirkuszból" sosem elég. A kenyeret most nem emlegetném, mert azt máshol lehetett venni. Még hogy a szombathelyi közönség nem vágyik színházra! Jelentem, hogy mintegy 100-120 látogató kíváncsiskodta végig a görög hagyományokat felelevenítő színdarabot. Igaz, hogy Halmágyi Sándor társulatának van hölgytagja, de nem bántuk, hogy őt is láthattuk az Ikrek című darabban. Ugyanis az antikvitásban a női szerepeket is férfiak játszották, maszkokkal, a gesztikulálásra és a retorikára hagyatkozva. Az ókori vámház és a helytartói palota maradványai között rögtönzött színpadon mindez jól működött és a happy end sem maradt el.

A romkerti programoknak méltó befejezése volt a rabszolgavásár, ami szintén képes évről-évre megújulni. Flavius Calmaricus Egoismus (alias Kelmen Zoltán) ezúttal a pápamobilra emlékeztető hordszéken érkezett kisebb csetepatét követően, amikor is a római polgárok között akadt, aki felfordulást sürgetett, de őt kiebrudalták. Ne tessék megijedni, ez csak a keretjáték része volt! Rabszolgákból sem volt hiány, elnevezésük találó: Bagarolius Polifixus a cipőpucoló, Archeologea Informatica az idegenvezető, Al Ladin a csodatevő kívánságteljesítő, Gudrun FürDich a masszőz, Chemotoxis a rovarirtó mind elkelt, jó pár sestertiusért, aminek darabját 100 forintért váltották. Kiszólásoktól sem volt mentes az eladásösztönző kampány, kis reklámkarikírozó tréfákon is vidulhattunk, de a kereskedő nem mulasztotta el megjegyezni, hogy míg két éve a narancsligetek rothadtak, addig idén a meggyeseket éri viharkár...