Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Annus és egy nehéz nap éjszakája – A bajnok olimpia győzelméről!

Annus jött, kért egy sört, autogramot osztogatott. Ízlelgette az olimpiai bajnokok életét és közben százszor elmondta: olimpiai bajnok lettem.

– Kit hívtál fel először?
– A feleségemet. Ekkor sírtam először. A feleségem átadta Franciskának a telefont, aki beleszólt: apa, szeretlek! Na, itt eltörött a mécses. Most már biztos, hogy mindent meg tudok adni neki. Nem volt ez mindig így… Legszívesebben most hazaindulnék, lefeküdnék mellé és megsimogatnám. Ez az, amire a legjobban vágyom.

– A nagy álom teljesült. Mi kellett a sikerhez?
– Nem tudom. Végül is egész évben jól ment a dobás. Kiegyensúlyozottan versenyeztem. Ugyanakkor tudtam, hogy a japán (Murofusi Kodzsi, a szerk.) jó lesz. A végén azt hittem, nagyobbat dobott, mint én. Szerencsére tévedtem.

– Hogyan tovább?
– Nem tudom. Most az a legfontosabb, hogy Fazekas is nyerjen. Komolyan mondom, az én sikerem akkor lenne teljes, ha ő is első lenne. Ma este eredményhirdetés. Most arra készülök. Utána pedig jön Robi versenye.

– Nagy a felhajtás körülötted. És ez még csak a kezdet…
– Nem szeretem a külsőségeket. De ami jár, az jár. Boldog vagyok, igyekszem a siker minden percét kiélvezni, sokat dolgoztam érte.

– Szombathely egy emberként áll mögötted. Mit érzel ebből?
– Rengeteg sms-t kaptam. Ezúton is szeretném megköszönni. A barátaim előtt pedig – akik elkísértek ide – megemelem a kalapom. Nagyszerű érezni azt, hogy az ember nincs egyedül.

– Most már egy ország kedvence lettél. Hogyan tovább?
– Szerdán hazamegyek. Készülők a kalapács világdöntőre. Ezek után hazai pályán nem veszíthetek. Kötelességem tisztességesen készülni arra a versenyre is.

– Két órával a verseny után mi az, amire most legtöbbször gondolsz?
– Gyakorlatilag olimpiai bajnok lettem.

És némi bizalmas információ a győzelem utáni estéről. Annus Adriánt hiába várta az olimpia faluban a magyar hivatalos küldöttség, ő inkább belevetette magát barátaival a görög éjszakába. A görög kocsmákban iszogatók többsége tudta: nem akárki, hanem egy olimpia hős ül be hozzájuk, ünnepelték is rendesen… De ki irigyelné annyi munka után ezt az egy lazítós éjszakát? Ma már úgyis megy minden menetrendszerűen tovább.

Pál T. Gábor, Szombathelyi Televízió

Itt olvashatja részletesen a győzelem történetét és az értékelést.

 

Kapcsolódó fórum:
Annus fan fórum
Fazekas fan fórum

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Sport

Tovább az oldalra