A megyeszékhely honlapja fennállásának nyolc éve alatt sok változáson ment keresztül. Az új állomás már annak az informatikai koncepciónak a része, melyet nemrégiben fogadott el Szombathely közgyűlése.
Az új design kialakításánál a szakembereket már az európai uniós útmutatások is segítették, és példaként szolgált számukra több hazai és külföldi város weblapja is. Mint Keringer Zsolt, az Informatikai Bizottság elnöke bemutatójában elmondta, az új lap kialakításánál arra törekedtek, hogy az minél informatívabb, könnyebben kezelhető legyen a látogató számára.
A lap hét fő menüpontra épül, külön blokk mutatja be a várost, annak rövid történetét, testvérvárosait, híres szülötteit és webkamerán keresztül a Fő tér, illetve a Thököly utca életét. A szerkesztők nagy hangsúlyt fektettek a Szombathelyre látogatók minél szélesebb körű tájékoztatására, így a turisták a rendezvények és programok mellett részletes listát kapnak a városi vendéglátóhelyekről, szállás- és szórakozóhelyekről, valamint a sport- és wellnes- létesítményekről is. Mint megtudtuk, e témában a projekt felelősei mintegy négyszáz vállalkozót kerestek meg, akik készségesen segítették a munkát.
A honlap egyik legfontosabb újdonsága az elektronikus ügyfélszolgálat, mely jelentősen megkönnyíti az önkormányzat és a lakosság, valamint a közintézmények kommunikációját. Ez a blokk betekintést enged a közgyűlési határozatokba, a polgármesteri hivatal munkájába is, és pusztán egy regisztráció kell ahhoz, hogy a látogató jogi tanácsokat kérhessen, illetve hivatali ügyekről kapjon ismertetőt. A közkedvelt apróhirdetés és fórum továbbra is várja a szörfözőket, s egyedülálló szolgáltatásként ingyenes levelezőrendszerhez is kapcsolódhatnak a www.szombathely.hu címre kattintók.
Keringer Zsolt elmondta, tudják, hogy a weblap további fejlesztésekre szorul, hiányzik még például a keresőprogram és a kistérségi gyűjtőportál is. Egyelőre azonban a négyéves informatikai koncepció első fejezetét zárták le a szakemberek, új pályázati források révén pedig a munka várhatóan tovább folytatódik.
A honlapról készült kritikánkat hamarosan olvashatják.